Krisztié :)

Voltam a postán. Kicsit sokáig tartott.

Nem mertem kiszállni.
Érthető, ugye?

 

 

 

 

 

Aztán közelebb jött. Se póráz, se gazdi.
És hatalmas.
Egy idő után elmentek, érdemes volt várni, még akkor is, ha 20 percet vett el a napomból az idegenkutya-parám. (Igen, ilyenem is van.)

 

 

A postán sokan is voltak, lassan is ment a sor, meleg is volt - a büdös emberszagról és a sok vírusgazdáról nem is beszélve. Sajnos mind-mind problémás egyed volt, mint utóbb kiderült.

A férfi, aki alá tudta ugyan írni a nevét, de amikor mondták neki, hogy nyomtatott betűkkel is kell akkor láttam rajta, hogy bajban van. Minden egyes betűt megfontolt, végül amikor a keresztnevére pillantottam, ezt láttam: FERERC
A nő, aki a 48. heti lottószámokból hármat felfedezni vélt a 47. heti lottószelvényén és nem értette, hogy miért nem fizetik ki neki. És nem értette. És nem értette negyedszerre  sem.
A másik nő, aki a férje bankkártyájáról akart pénzt felvenni…
A harmadik, aki számlát kért…
És persze megszólalt a telefon is az üveg másik oldalán, a papír is kifogyott a szalagos számológépből, majd mielőtt rám került volna a sor, megjöttek az ügyintéző gyerekei is.

Hajszál választott el attól, hogy valakinek valamit beszóljak, vagy csak csendben felrobbanjak, de erős voltam, leküzdöttem.
Aztán egyszer csak, magam sem hittem el, de végeztem.

Ez a látvány fogadott, ahogy mentem az autóm felé:

Köszönöm Neked kedves Ismerősöm, bárki is vagy, hogy bekoszoltad értem az ujjadat. Hirtelen elfelejtettem a kutyát, a várakozást és a többi bosszúságot. Köszönöm, jól esett, hogy garázdálkodtál kicsit. Vigyorogva jöttem haza.