2009. október 10., szombat

Kaparós sorsjegy és a facica

Tegnap este Mincsikének eszébe jutott: játékbolt. Ismeritek milyen harsány, sajnos Apa is meghallotta, pedig rendszerint fülhallgatóval zárja ki a külvilágot, amikor dolgozik. (Azt a típust használja, ami a hangokat csak bizonyos sorrendben engedi át a rostán. Pl. az olyan kezdetűt, hogy “légy szíves gyere, segíts…” vagy “ide tudnál jönni picit” és ehhez hasonlókat semmiképp, viszont a “készen van az ebéd/vacsora”, vagy az “elkezdődött a meccs” már jóval esélyesebb.) Szóval ott tartottam, hogy a játékbolt hallatára jött és felnézett az órára, de mielőtt megszólalt volna, én tettem: NEM. Jó, akkor majd holnapban egyeztünk meg, az meg ugye ma van. Mindannyian szeretünk játékboltban időzni, úgyhogy nem volt ebből vita, és amúgy is dolgunk volt egy Régió közelében.
Apróságokat vettünk, műanyag állatokat, zöldségeket, gyümölcsöket, most ezeket imádja nagyon Mincsi. Bár Apa meggyanúsított, hogy az állatokat magamnak vettem, ugyanis egyszer elszóltam magam, hogy gyerekkoromban ehhez hasonlókat gyűjtöttem, és micsoda kincsesbánya ez a játékbolt. Mindegy, nem vettem magamra, főleg azért, mert eszembe jutott, hogy Mincsinek van egy hatalmas távirányítós Ferrarija, és egy favonat készlete is kacskaringós sínpályával, természetesen mindkettőt Apája választotta.

Játékbolt után, mivel sietni kellet, kettészakadtunk. Apa ment a hülyézős műszakiba, mi pedig a Tescoba.
Először ott is a játékosztályra mentünk, egy gyerekmobilt és egy gumithomast választott magának Mincsi, amivel szépen eljátszott, így tudtam nézelődni.
BL 80-as liszt nem volt persze.
Viszont volt vecsési savanyúság, nem is akármilyen! Nagy disznóság a Tescotól, hogy felállít egy vecsési pultot tele finomsággal, és olyan illattal, hogy nyeltem a nyálam még a klotyópapíroknál is. Visszamentünk. Hatalmas sor. Kizárt, hogy végigálljam. De aztán észrevettem, hogy van patiszon is, úgyhogy beálltunk a sorba, ami szép lassan haladt. Úgy félúton jártunk, amikor Mincsike megszólalt. Biztos kitaláljátok, hogy mit mondott. Igen, AZT! “Kekakíni!” Szégyellem magam, ha most belegondolok, de nagyon mérges lettem. Martinát sem hagytam a sorban, mert még én sem tudtam mit akarok venni, hogy tudná ő, hogy én mit akarok.
Rohanás ki. Persze ezekből a hipermarketekből nem is olyan egyszerű vásárlás nélkül távozni, így a 15 kilóssal a kezemben majdnem kétszer megtettem a teszkószélességet. Ezúton üzenem mindenkinek aki lop, hogy bekaphatjátok, miattatok azt hiszik hogy én is, és ezért az is szív, aki becsületes.
Na de kis kitérő után vissza a vecsésihez, aminek illata így a pöceszag után még jobban esett, mint korábban. Hirtelen felindulásból 2,5 kiló csodálatos savanyúságot vettem, alig várom a holnap ebédet.

Közben Apa is végzett, gumithomast és gyerekmobilt visszatettük a helyére, fizettünk, majd benyomtunk pár sajtburgert. Eszembe jutott, hogy fel kell adni a lottót, Apa előrement. Amikor szembejött, a vigyorgását észre sem vettem, mert kiszúrtam a kezében a kaparós sorsjegyet és nagyon pipa lettem.
Én: – Mi a francért kellett venned kaparóst? – mondtam számonkérően és indulatosan.
Apa: – Hogy nyerjek ötezer forintot.
Én: – Igen? Akkor vegyél belőle légyszi nekem egy nagy facicát!
Nem vett. Szerintetek miért?

Nincsenek megjegyzések: