Képes poszt

Mesélni akartam, de valahogy egy pillanat alatt elment a nap, úgyhogy majd talán holnap. Helyette mutatok gyorsan néhány sok-sok képet, hogy azoknak is kedvezzek, akik a a könyvesboltban az albumokhoz mennek oda, nem a regényekhez.

Martinával kezdem…
17-én ballag. Várom a javaslataitokat, hogy lehet egy ilyen eseményt száraz szemmel kibírni.  Vízálló sminket dobok majd fel, és a napszemüvegem is sokat takar, de jobb lenne, ha tudnám tartani magam. Persze tudom, hogy nem fog sikerülni, tavaly évzárókor sem sikerült, meg azelőtt sem, úgyhogy  ezúttal is egy gyenge törekvés marad szerintem.

Martináról még néhány kép, amik FB-n már voltak, de nem minden olvasóm van jelen a FB-n. (Miért? És hogy bírjátok?)

Utóbbi kép nagyítható és dicsérhető, mert a földes írisz nem kontaktlencse, hanem PS.  Imádom őt fényképezni, és imádom, hogy mostanában egyre gyakrabban engedi is. Meg akarok tanulni nagyon szép képeket csinálni, és szerintem akkor hamarosan eljutunk odáig is, hogy majd ő kéri, hogy fotózzam.

De hogy ne csak szép képet mutassak:

Ő Csufi… Pontosabban nincs neve, de valamiért ez ugrott be róla, ahogy beszúrtam ide a képét. Csufi, a nagy túlélő. Kb. 2 éve van velünk, azóta többször megmenekült már, és csak azért nem végezte a kukában, mert Mincsi résen volt. Egyszer majdnem nem. Akkor lemostuk. A második képen jól látható az állapota. Mincsi választotta ezt a “kutyát” magának, hiába próbálták keresztszülei finoman egy kevésbé gusztustalan felé terelni választását, neki csak Csufi kellett… Azóta imádja.
Na nézzük mi van még, amit eddig nem mutattam…

Olykor felkerekedünk, és több száz képpel a memóriakártyán jövünk haza. Persze ennek a java része a kukában végzi, de azért néha egy-egy a szívemhez nő. Mint pl. ezek:

Mostanában egyre ritkábban fotózok, mert eljutottam odáig, hogy már látom a hibáimat, és nagyon zavarnak, de nem mindig tudok tenni ellenük.  Majd talán a Jézuska megszán, és tesz a fa alá egy olyan fényképezőgépet, amivel kedvemre gyakorolhatok.

Egy-egy ilyen fotós séta alkalmával természetesen Mincsikém is hozza az ő gépét. Sajnos az ár nem volt arányos a minőséggel, így amilyen nagy élmény a fotók készítése, olyan lehangoló visszanézni. Legutóbb többek között ezeket mentettem le az ő gépéről:
Az utolsó tenyérről – mely mögött éles szeműek felfedezhetik Martinát – eszembe jutott egy másik praclis kép. Nagy kedvenc, úgyhogy máris keresem…
Eléggé kíméletlenül mutatja az idő múlását, ugye? Apropó, idő múlása. Ezt figyeljétek, ezt is most találtam (bocsi Martina):
Az első alkalom volt, hogy megfogta Minervát, még a kórházban.
De régen volt, mégis mintha tegnap lett volna…

A következő képet Giginek szánom…
A kedvenc hógömb volt… Aztán azt történt, hogy Miront tisztába tettem, összecsomagoltam a pelust és Martina beszólt… Én pedig még mindig nem tudok célozni, így megtörtént a baj.  Nem sírtam, de majdnem…

Ezt a képet Martina csinálta, és tette fel a FB-ra, ezzel a szöveggel:
“Sziasztok! Nálatok milyen az idő? Kiderült, hogy kevés naptejet hoztunk, és itt a Bahamákon nagyon drága...:P Ezek a képek most készültek Mincsiről..” – szerintem vicces, azért is mutatom.

Végül néhány kép a “kuka” kategóriából:

Addig-addig vártam a legjobb pillanatot, míg ez lett belőle… Most már csak azt kellene eldöntenem, hogy túl későn, vagy túl korán exponáltam, mert az világosan látszik, hogy nem a legjobbkor.

Éppen Sziszkót, a cicánkat szerettem volna fotózni, de aztán jött Maja a kutyánk, és sutty… úgy kifutottak a képből, hogy meglepetésemben ezt lőttem.

Martina műve, amikor fotózás közben észlelte az idei első cserebogarat…

Megyek, mert aludni is kéne valamikor. A bejegyzésnek lesz folytatása, mert valamelyik nap a telefonomról is lementettem a képeket.