2010. március 31., szerda

Van géééépem!

És hogy mi történt, amíg távol voltam? Nem sok, lényeges meg pláne. De ha tudtam volna írni, akkor biztos egy egész bejegyzésben örültem volna a tavasznak.
Mutattam volna képeket és videót, hogy Mincsike mennyire boldog volt, amikor megkapta a tündérkastélyt.
Feltettem volna egy videót, amin mesél, és egyet, amin mikrofonba énekel.
Elmeséltem volna, hogy börzézni voltam a barátnőmmel, és ugyan még így is van 7 doboz kinőtt babarucink, azért megérte elmenni.
Írtam volna Elliről, az új szerzeményről, akivel már most nem vagyok jóban, mert egy szadista, ha pedig nem foglalkozom vele, lelkiismeretfurdalást okoz.
Élménybeszámoltam volna arról a napról, amikor Zsu barátnőm meglátogatott.
Bevallottam volna, hogy már megint vettem egy tucatnyi Agatha Christie könyvet, és persze hogy már el is olvastam mindet.
Örömködtem volna pár sorban, hogy végre nyáron elkezdik forgatni az Üvegtigris 3-at!
Úgy nagyjából ennyi, ami kimaradt.

2010. március 24., szerda

Tigrisíz, térdszag és egyebek…

Mincsike kezébe nyomtam egy vitatigrises “szímószálas innikét”.
- Ennek milyen íze van? – kérdezte, majd észrevette rajta a tigris és felkiáltott: – Tigrisíze van!

***

Ült a bilin és szagolgatta a térdét, majd megszólalt:
- Megszagolod milyen jó térdszaga van?

***

Martinával beszélgettek.
Martina: – Az életem forog kockán.
Mincsike: – Nekem is van építőkockám!

***

És a kedvencem…
Fürdés után Apa törölgeti és szerelmeskednek.
- Én édes drága Apucikám! – mondja Mincsike és közben úgy néz, hogy el lehet olvadni tőle. Közbe kell szólnom:
- Hát persze! Anyuka meg le van… – utolsó pillanatban meggondolom magam és nem mondom ki, hogy szarva. Mincsikének feltűnik, hogy félbehagytam és kisegít:
- Nyűgözve. Anyuka meg le van nyűgözve!
Mit mondhatnék… Tényleg le voltam.

De most megyek, mert a Bébipöfeteg itt magyaráz, hogy “ez nem a te géped, ez Martina gépe”, és még a végén lebukok. :)

2010. március 17., szerda

Van egy kis bibi…

Na jó, nem olyan vészes és ennél nagyobb sose legyen, de azért bibi… és bosszantó… és ez magyarázat lesz arra is, hogy miért jelentkezem ilyen ritkán.

Nem, nem vagyunk betegek. Megúsztuk ezt a telet takony, és minden egyéb kór nélkül. (kop-kop)
Mincsikém utoljára 2008. december első hetében volt náthás, előtte 2007. december első hetében. (Komolyan, hiszen ezért is tudtam megjegyezni.) Se azelőtt, se azóta semmi. (Közben már sérült a bal mutatóujjam hámrétege, mert úgy verem alulról fölfelé az asztalt, hogy nehogy a dicsekvésből elkiabálás legyen.) Örülök ennek a betegségtelenségnek, de nem furcsa, mert Martina se volt beteges soha. A gyerekorvosunk 1 évesen látta, utána csak 9 év múlva, amikor Mincsikéhez jött. Na de nem is itt van a bibi…

Az úgy kezdődött, hogy Martina számítógépe, amit 2007. december tizenvalahányadikán vásároltunk, 2009. december huszonvalahányadikán úgy döntött, hogy nem indul el. (A két dátumot csak azért szerepeltetem, hogy jobban el tudjátok képzelni mekkorát káromkodtam mit éreztem, amikor kezembe vettem a papírjait és megakadt a szemem egy nagy kettesen, ami a garanciára utalt. Ne mondja nekem senki, hogy ezt nem direkt csinálják. Nem vagyok hajlandó Murphy nyakába varrni ezt is. Valami alaplap stop parancsot kódoltak bele még a gyártósoron, ebben biztos vagyok. Nem hülyék ezek, de legalábbis nem maguk ellenségei. Ha 5-10 évig is bírnák a strapát, ők lehúzhatnák a rolót…)
Hetekkel később megszületett az ítélet: kuka! Mármint a mi részünkről. A szerviz egy összeget mondott csak, amihez hasonlót vadiúj netbookok árcéduláján szoktunk látni.
Megrendeltük. Másnap megjött. (Igen Gigi, nálunk is van olyan, hogy másnapra itt a rendelt cucc…) Ez is rózsaszín persze. (Bizonyára egy sima fekete 15 colloson nem lenne olyan cool Martina Facebook profilja.) A frappáns átadás után (erről később) volt öröm és videózás (nem mutathatom).

És akkor most jön a bibi…
Az én gépem is úgy döntött, hogy nem szolgál tovább. Apa szerint nem kéne ezen csodálkozni (idézem) “a billentyűzet alatt talán még ott lapul öreganyám lábkörme is”. Mert valóban, a billentyűzet vacakol. És ez ám a bibi…  Ezért nem tudok blogolni sem. Ezért vannak levél-adósságaim. Ezért nem tudok a barátnőkkel csevegni. Hát nem szomorú? Apa! Mondd meg őszintén: nem szomorú???

2010. március 10., szerda

Egy jól bevált játék…

IMG_4335

Végre találtunk egy játékot, amivel 10 percnél tovább eljátszik Minerva. Mondjuk nem csodálom…
Első alkalommal 3 óra hosszat ki tudtuk vonni így a forgalomból. De nem csak ez az előnye, hanem az is, hogy kb. 10 éve került pénzbe, nem most, mert Martina vigyázott rá. (Bár kicsit vérszemet kaptunk, így ha minden igaz, egy tündérkastély is úton van már.) Ja, a Playmobilról beszélek. De mutatom inkább:
IMG_4341IMG_4367 IMG_4371 IMG_4377

2010. március 9., kedd

Mincsikémről…

Először képekben:

IMG_0980

Kár, hogy nincs minden pénzköltős  helyen ilyen klassz bevásárló-babakocsi. (Nem részletezem előnyeit, van egy pár – az egyik például jól leolvasható a kis pofijáról.) A cumi helyett, amit a kezében tart, és amitől csak a fényképezés idejére vált meg külön kérésre, figyeljétek inkább a csőnaci fedte combikat.
IMG_0990 IMG_0999

Most számokban:

Súlya*: 17 kg (ruha nélkül)
Magassága: 97 cm (+/- 1 cm)
Ruhaméret: 98-as kicsi, 104-es nagy
Cipőméret: 25-ös (pont jó)

Míg korábban arról posztoltam, hogy csapnivaló az étvágya, most nagy örömömre ennek ellenkezőjéről kell beszámolnom.
Akkor nyugodt és elégedett, ha van valami a szájában. Képes ennivalóért könyörögni is, vagy sírni.
Amikor látja, hogy főzöm az ebédet, ő máris rohan és asztalhoz ül. Vagy odarohan Apukához, és boldogan, mint egy szenzációt közli: “Anyuka főzi az ebédet!” (Ezt most ki kéne magyaráznom valahogy… Igen, szoktam főzni. Rendszeresen na.)

Panaszra tehát szerencsére újabban nincs okom. Kicsit már dundi is talán, amit persze magam előtt is tagadtam, egészen addig, amíg amíg a doktor bácsi nem mondta rá ugyanezt.**

*Időnként eszébe a jut a fürdőszobában a mérleg láttán, hogy “anya, megmérjük a lábamat?” (Ugye rá kell állni és ezért gondolja, hogy csakis a lábát mérhetjük ilyenkor.)

**Nem tudom mit szólna, ha látná a barátnőm kislányát. Képzeljétek el, annyi idős Lizzy, mint Mincsi, csak épp 21 kiló és 110 centi. Gyönyörű, formás kislány, csak kicsit nagyobbacska a megszokottnál.

2010. március 2., kedd

Hidegfront, gumikalapács és motozás

IMG_4263
A mai nap olyan, hogy nem bánnám, ha most kezdődne a nyári időszámítás, és előre kellene állítani az órákat… Bár az igaz, hogy Minerva ettől még nem lenne álmos… Marad a gumikalapács.

Korábban ilyenkor mindig azt mondtuk: nyűgös, mert jön a foga… Na ez a mentsége kilőve, hiszen már vagy egy éve mind kibújt, aminek ki kell. Most az időjárást szidjuk, hogy így megviseli szegény kislányt.
(Ez pedig megviseli szegény anyáját ugye, de ez most mindegy.)
Egész nap sír, vagy ha nem, akkor nyafog, és egyfolytában “anyaanyaanyaanyaanyaanyaaaaa” hallatszik belőle.
Semmi gond nem lenne ezzel, de sajna rajtam is jelentkeznek a fronthatás tünetei, így a fejem szinte szétmegy és a türelmem már kb. délelőtt 10-kor elfogyott.

Volt azért egy kis izgalom is a mai napban. A házunk előtt állítottak meg a rendőrök egy motorost. Megmotozták, elemlámpával átvizsgálták a motort, telefonálgattak, majd vagy fél óráig írogattak én meg állampolgári kötelességemnek tartottam, hogy mozizzak. Tök izgi volt.

Csináltam egy videót is ma. Sikerült elcsípnem azt a pár percet, amikor nem volt nyafka. Pedig ekkor kivételesen minden oka megvolt rá, ugyanis a játszótér, ahova indultunk, be volt zárva.

Mincsike, amikor meglátta ezt a videót, ezt mondta:
”Jaj, de nagyon aranyos ez a Mincsike.” :)