Helohín

Búcsúban

Nagyon várta, és nagyon nagy élmény volt neki…

Igaz, ez az arcán általában nem látszott…

 
Ezen a láncoson konkrétan majdnem elaludt…

De általában az volt a jellemző, hogy a hinta még meg sem állt, csak lassított, de már kérdezte:
“és most mibe üljek bele?”

Szerencsére választék az volt,
nem fényképeztem le mindent.

Ez a kép készítése után 2 másodperccel már sírt, mert meglátta Martinát…
 
…ezen - (bocsi Martina, úgyis alig látszódsz rajta)Magic dance, ejtsd: macsikdensz –
legalábbis itt így mondták:)

Szerencsére Minnie azért megvígasztalta…

… és a fánk, meg a tea…
 

Mivel a búcsú kétnapos, persze ma is ki kellett mennünk. Ma10 és 11 között a helyi ovisok és sulisok ingyen hintázhattak,
ezt pedig kár lett volna kihagyni.
 
Sokan voltak, de nem volt tolakodás, se sorbanállás.
Mincsike 8x tudott hintázni egy óra alatt. Ez kb. annyit jelent, hogy egy óra alatt végig hintákon ült.

Annyit jelent még továbbá, hogy ma a 4 ezer forintot nem kellett kifizetnünk az élményért.
Mondtam én, hogy jó helyen lakunk!

Vásárfia? Az most csak a Minnie, mert semmi értelmes dolgot nem láttam – igazi bóvliparadicsom volt. Szerencsére Mincsike se követelőzött, mert gondban lettem volna. (Mézeskalácsszívet és kakasos nyalókát nem is láttam, a csattogós lepkéből pedig untig elég volt a tavalyi…) 

Hol vagy ősz?

Tudom, az időjárásról akkor szoktunk beszélgetni, amikor:
- valamiről muszáj, a helyzet megkívánja, hogy szóval tartsuk a másikat, de nincs közös téma, csak ez,
- időjárásfüggő programot tervezünk,
- extrém időjárás esetén.
Szerintem most ez az idő meg van huzatva, úgyhogy az utolsó miatt posztolok róla.

Meddig fog még fújni a szél? Hogy én mennyire utálom. Na jó, bevallom félek is ilyenkor, és panelba vágyom.
Az úgy kezdődött, hogy egyszer régen, nagyon régen, amikor szüleim építkeztek, levitte a cserepet a házunkról. Nagyon levitte, nem sok maradt fent.
Pár éve egy kisebb részen, ismét megtépázta a tetőt. Apukám az első óta szeles időben egy hunyást nem alszik éjjel és a szél szó hallatára is felszökik a vérnyomása.
Tavaly tavasszal is volt egy nagy vihar. Akkor a kb. 6 méteres fenyőfánkat csavarta ki gyökerestől. Gyönyörű volt az a fenyő… Egyenesen a házunkra dőlt. Szerencsére csak ennyire:

És most is fúj, csak fúj, már harmadik napja. Vajon meddig???

Az ősz már csak papíron létezik, és szerintem átmeneti kabátot sem érdemes venni, vagy igen, mert nem kopik el soha. Őszi cipő? Ugyan már, minek? Papucs kell és csizma aztán kész.

Tegnap leesett az első hó is – szerencsére még nem itt nálunk, de az országban. Mincsikének rendeltem is gyorsan egy hótaposót. Nem bánnám azért, ha nem lenne gyakran a lábán. Mondjuk egyszer december 6-án, hogy a Mikulás stílusosan szánkón tudjon jönni, utána pedig karácsonytól szilveszterig néhányszor, aztán semmi több.
De maradjunk annyiban, hogy még nem akarok a hóra gondolni se.
Múlt héten még rövid ujjúban, most pedig vegyem elő a télikabátot? Ezt kéne most megszokni? Nem akarom! Őszt akarok!!!

Ősz

Reggel úgy döntöttem, hogy írok egy bejegyzést “Miért utálom az őszt” címmel. Délelőtt végiggondoltam, és arra jutottam, hogy annyira nem is utálom. Mindjárt este, úgyhogy – neeeem, nem az jön, hogy szeretem az őszt, hanem csak annyi, hogy ideje, hogy megírjam a posztot, aztán majd a végén kiderül, hogy merre billen a mérleg nyelve és mi is lesz a címe.

Ősz=Elmúlás – legalábbis nálam ez a képlet, hiába próbálom majd szépíteni. Vége a nyárnak – melegnek, nyaralásnak, szünidőnek stb… – helyette itt az ősz, hogy felkészítsen a télre.
Legjobban a sulikezdés miatt haragszom rá. Minden évben nagyon nehezen élem meg, hogy Martina 2,5 hónap után máshol tölti a fél napját, majd a másik felének a felét se velünk, hanem tankönyvekkel. Tudom, hogy egyre kevesebbet lesz velünk, közelednek az első szárnypróbálgatások is, de egyelőre még nem sikerült ebbe beletörődnöm.

Nem szeretem az őszt, mert mindig sötét van, mindenhez villany kell, akárcsak télen. Igaz, ilyenkor gyertyával hangulatossá és meghitté lehet tenni egy szürke kedd estét is, nyáron pedig max. szúnyogriasztáshoz használjuk.
Jut eszembe, szúnyogok… Ősszel nincsenek, illetve kevésbé aktívak, tehát ez határozottan a nyár ellen szól.

Nem szeretem az őszt, mert hideg van. Ha nincs hideg, akkor esik. Ha nem esik, akkor fúj. Vagy esik és fúj. Vagy hideg van és fúj. De a legrosszabb ha hideg van, esik és fúj együtt. Na ezt nagyon utálom, és ennek nincs pozitív pólusa. Illetve…
Vastagabban lehet öltözni, kevésbé látszanak a pluszkilók. Igen ám, de tavaly ilyenkor mit is hordtam? Rémlik valami, de ugye azt már biztos kinőttem. Mint ahogy Mincsike is kinőtte a tavalyit, sőt a tavaszit is. Martina nem nőtte ki, de nem várhatom el egy majdnem 13 évestől, hogy felvegye azokat a rééégi rongyokat. Ebből következik, hogy utálom az őszt, mert két gyermekemnek szinte teljes ruhatárcsere esedékes, és a meghízott anyjuknak se ártana egy-két új darab, amibe belefér, és ami nem hangsúlyozza az erősségeit. (Tényleg mi a trendi idén ősszel? Még mindig nem a zsákfazon? Káááár.)
De a ruhákról jut eszembe: Nem szeretem az őszt, mert amíg nem fűtünk, mosás után nem száradnak rendesen.

Nem szeretem az őszt, mert az influenza és a felső légúti megbetegedések szezonja. (Takonykór na – csak gondoltam leírom szebben.) Most itt van még ez a H1N1 is, amiről nem is tudom mit gondoljak. (Találtam egy cikket, amit azért fussatok át, ha van időtök, az oltással foglalkozik. Itt találjátok.)

Szeretem az őszt, mert jól esik, hogy végre nyakig betakarózva aludhatok anélkül, hogy melegem lenne.
Nem szeretem az őszt, mert a gyerekeimnek nem esik jól ilyenkor sem nyakig betakarózni, tehát az éjszakai programom adott. Aggódás, és takargatás, ami nem egyenlő a nyugodt alvással.

A szőlőt csak eredeti állapotában szeretem. Mazsola, must, bor nekem ugyan nem kell, és a szüretet is utálom.

Mindenszentektől a hideg ráz. :-(

Utálom, hogy október 23-ára ünneplőruhát vasalhatok.

Kiszáradt kézre a kézkrém viszont jóval olcsóbb, mint az egész testnyi naptej, úgyhogy ez a pont ismét az őszé.

Szeretem az ősz színeit, az avarlevelek ropogását ahogy alájuk csúsztatott lábbal csoszogok, amikor nem lát senki.
Szerettem makkot és gesztenyét szedni egészen addig, amíg egyszer a lakásban ki nem mászott belőlük több tucatnyi féreg. Így a gesztenyebábu-készítést meghagyom Minerva első óvodás élményei egyikének – a vízfestéssel együtt - jövőre. (Ja, hogy büszkén hazahozza majd? Rémlik valami…)

Szeretem, vagy sem? Nem is tudom. Az biztos, hogy ha nem lenne - a tél testvérrel együtt -, nem értékelnénk annyira a tavaszt.