2010. október 31., vasárnap

Helohín

Életjel és a királynő története…

Újra itthon… Valójában már péntek óta, csak nem jutottam idáig.
Először is szeretném megköszönni a sok sms-t, e-mailt, rámgondolást és segítség-felajánlást, nagyon jól esett. Minden rendben van Mironnal is, velem is - túlestem a műtéten, most teljes erővel gyógyulok… 
Azt nem tudom, hogy a köhögéssel és tüsszögéssel járó megfázást ki küldte rám, valószínű ugyanaz, mint aki a hasmenést, de sebaj, rá fogok jönni, és számolunk! (Varratokkal mindhárom tevékenység finoman szólva kellemetlen, de sebaj, ezt az akadály is veszem - csakazértis!)

Mincsikém viszonylag jól viselte, hogy nem voltam itthon, persze az is közrejátszott, hogy voltak lelkes segítőink, akik próbálták maximálisan lefoglalni és elterelni a figyelmét. Martinának Mincsike már megköszönte, méghozzá úgy, hogy este elalvás előtt ezt mondta neki: “Te olyan vagy nekem, mintha az anyukám lennél…” 
A reggeli ébresztés az úgy történt, hogy Martina fülétől 2 centire kiabálta Mincsike: “Martina, nekem most már nagyon hiányzik az anyukám!” De mindezek ellenére tényleg jól viselte. Néha kesergett, hogy nem vagyok itthon, de beletörődött és nem kérdezett semmit.

Martina feljegyzett és elmesélt két aranyos Mincsi-beszólást…

Martina labdázni akart Mincsikével, de ő inkább olvasni szeretett volna.
Mincsike: – Jó, akkor te labdázol én pedig ómasok.
Martina: – De hogy lehet egyedül labdázni?
Mincsike: – Hát… használd a képzelőerődet!

Ehhez van egy videóm is… Bár nem ekkor készült, de nagyon idevág…

A másik Mincsiszáj:
Mincsike meg akarta szólítani Martinát:
- Dédi… vagy Mama… vagy… nem tudom én ezeket a neheket!

Végül köszöntöm 36. rendszeres olvasómat, és Nikit is, mert azt hiszem ez elmaradt… Remélem jól fogjátok itt érezni magatokat és gyakran visszajöttök!

 

2010. október 26., kedd

Megkukucskáltuk…

…ki lakik ott bent. Mutatom. :)

1_24 HETES_15

Arcocska…
 1_24 HETES_18
Még egy pofi!
1_24 HETES_21Megdörzsölte a szemecskéjét, aztán aludt tovább…
1_24 HETES_43 
Békésen végigszunyókálta, amíg mi mozizunk.

1_24 HETES_42
Térdecske…
1_24 HETES_34 
… és egy harapnivaló talpi…
1_24 HETES_19

Végül az a pirinyó kis dolog, amivel másabb lesz, mint Martina és Minerva…

Egyébként eltaláltátok, hogy az ő neve is “M” betűs lesz. (És NEM Maximilán, NEM Márk és NEM Mátyás – köszi lányok, jókat vigyorogtam a tippeken.)

Miron

És mellé még Mihály is örökségül. Szerintem nagyon szép, és Ti is meg fogjátok szokni. :)

Miron jelenleg 839 gramm, kb. 30 centi, és mindene olyan, és akkora, mint amilyennek lenni kell ennyi idősen.
A hetedik hónapot kezdtük meg a héten, a nagy találkozás pedig várhatóan 2011. február 7-én lesz, vagy legalábbis akörül. Messzebb van, mint szeretném…

2010. október 21., csütörtök

Mincsiszáj

Egy kis vidámság az előző rossz hír után – mert nagyon önző dolog lenne tőlem,  ha megtartanám magamnak és csak én nevetnék rajta.

A délelőttöt gyakorlatilag teljes egészében a laborban töltöttem, mint a nap hőse, aki úgy itta a glükóz-koktélt, mint jobb időkben a pina coladat. Mire hazaértem, szinte mehettem is Mincsiért, tehát főzésre idő nem jutott.
Mincsikém ugyan kap ebédet az oviban, de megenni nem szokta, így nem csoda, ha farkaséhesen hozom haza. Ma ugyan evett levest, de mi az a leves… Tehát a lényeg, hogy kaja kellett, de villámgyorsan. Ilyenkor vagy csirkepöri van, vagy pizzát rendelünk, vagy előkotrom a szekrény mélyéből a maggifixeket. Pizzát tegnap ettünk, a csirkehús fagyos volt, maradt a carbonara spagetti. Tettem bele egy kis zöldborsót is, így gazdagabb lett és nagyon finom.

Mincsikének megmutattam, majd megkérdeztem, hogy csak csupasz tésztát kér, vagy tésztát sajttal, esetleg tehetek rá a szószból is? Ahogy sejtettem, csupasz tésztát kért.
Nekiállt enni, majd miután dugig lett vele, erősen gesztikulálva megszólalt:
”Ezt nevezed te ebédnek???”

2010. október 20., szerda

Ez a helyzet…

Nem kimondottan illeszkedik a blogba hangulatilag ez a bejegyzés, de mégis megosztom Veletek, amolyan elő-magyarázatképp.

Lehet, hogy most kicsit begubózok… Lehet, hogy most nem keresek társaságot. Lehet, hogy ha csörög a telefon, nem lesz kedvem felvenni és az se biztos, hogy visszahívlak - ne haragudjatok meg érte.  Nincs jó kedvem, rossz híreket kaptam.

Adódott egy nőgyógyászati problémám, amit mindenképpen orvosolni kell a szülés előtt, így jövő hét csütörtökön megműtenek. 5-25 perc, altatásban, vagy spinális értéstelenítéssel. Most ezt emésztem. Ti pedig szorítsatok, de nagyon, mert ez most így elég gáz…

Alakulgat

Mindjárt kész. Illetve kb. 1 hét alatt jutottunk el idáig, tehát egy szavam sem lehet. És az időjárásra sem.
Két fázisfotóval egészíteném ki a korábbi bejegyzésemet.  Most bádogost várjuk, hogy feltegye az esőcsatornát, aztán utána jöhet a zuhi! Ugye, milyen szép lett?
IMG_7285IMG_7289

Itt tartunk most II. - avagy alma és a fája…

Ezt a bejegyzésemet folytatom…

A helyzet nem sokat változott, igaz nem is adtunk rá lehetőséget. Két hetet itthon volt Mincsike a bárányhimlő miatt, hétfőn vittem először. Remélem, hogy akinek muszáj volt elkapni, az már elkapta és otthon gyógyulgat, aki pedig továbbra is jár, az vagy túlesett már rajta, vagy oltást kapott ellene.

Nehezen indult a reggel tegnap is és ma is. Sokat kesereg és vagy azt hallom tőle, hogy: “Nagyon szogtok hiányozni!” vagy “Szeretnek engem az óhónénik?” Ezt felváltva, egészen az oviig. Ott a szokásos “nemakarlakelengedni-ölelés”, majd megtorpanás, végül az én tolom, óvónéni húzza következik.

Délután már semmi gond nem volt, sőt nagyon vidáman fogadott és zsebelte be a dícséreteket az óvónénitől, aki örömmel újságolta, hogy Mincsike megszólalt, mesélt, énekelt…

A mai reggel ennek ellenére a szokásos forgatókönyv szerint alakult… De miért is csodálkozom? – kérdezte ugye Martina… Igaz, valójában egyáltalán nem lep meg, hogy így viselkedik Mincsikém, hiszen halmozottan hátrányos helyzetből indul.

Martina is valahogy így kezdte az ovit. Aztán a folytatásban kb. 3 hétig indult a nap minden reggel sírva a tanító néni ölében… Szerencsénk volt, mert igazi tyúkanyó volt Lujzi néni, aki miután reggel lefejtette rólam a síró Martinát, valahogy képes volt arra is, hogy megnyugtassa.
Próbálkoztunk még ovisan modelltanfolyammal… Azt a sírást, amit ott lerendezett, nem lehetett bírni idegekkel, így másodszor már nem mentünk.
Táncolni viszonylag sokáig, 2 évig járt, bár az is úgy indult, hogy az első néhány – na jó inkább 10-20 - alkalommal több időt töltött a folyosón, mint a teremben. Sírt a fényképésznél, sírt a képzőművésztábor előtt is.  Szóval vele sem volt egyszerű, jött egy új helyzet, idegen környezet idegen emberekkel és máris sírt. Khm… Most úgy hirtelen eszembe jutott, hogy jövőre új iskolába kerül… (Bocsi Kicsim, ez annyira idekívánkozott...)

Na jó, tükörbe is nézek, hiszen be kell vallanom én is kb. hasonlóan vettem az akadályokat. Ha nem kedvesen szólt hozzám a tanító néni, azonnal sírtam. Ha elveszett a radírom, akkor is sírtam. Talán még akkor is, ha piszkos lett a nadrágom. (Ami persze nem az én hibámból lett piszkos, hiszen én emlékeim szerint közel vigyázzállásban töltöttem a szüneteket az első években…) Nehezen barátkoztam. Azért volt csak párom a sorakozónál, mert a tanító néni odaállított mellém valakit. A Lutring Andi volt az, nekünk kellett mindig elől állni, mert mi voltunk a két legjobb kislány. Ki a legjobb a sorakozónál? A legcsendesebb – na ez voltam én. (Igen Apa, jól olvasod!) Nem kellett attól tartani, hogy beszélgeni fogok, vagy hogy bokánrúgok valakit.
Később én látszólag megváltoztam, de legbelül azért még maradt bőven a szorongó kislányból.

Apa sem marad ám ki! (Ígérem tovább nem göngyölöm a családfánkat, bár tudnám.) Apáról  csak annyit tudok, hogy ő is a csendesebb, visszafogottabb vonalat képviselte kisgyerekként.
És hogy milyen most? Leginkább a szűk családdal szeret lenni, esetleg egyedül. Igaz, az évek során sokat változott, olykor neki is megmutatkozik a társaságigénye.  Egy mondatát idézném, ami annyira jellemző, hogy azóta szállóigévé vált családon belül.
Egyik kedves ismerősünk próbált elhívni magukhoz. Apa így reagált: “Nem is tudom mit utálok jobban. Ha hozzánk jönnek, vagy ha nekünk kell menni?” Persze ezt a pimasz őszinteséget olyan stílusban adta elő, hogy haragudni nem lehetett rá.

Na kb. ezért nem lep meg Mincsike viselkedése sem.

2010. október 17., vasárnap

Ez az én saram…

Mincsike: – Anya! Én is elmegyek az X-Faktorba… de nagyon fogtok hiányozni!

Hajrá Non Stop!!!

2010. október 15., péntek

Mincsiszáj és egyebek…

Sajnos az ovit még mindig kerüljük, de talán jövő héten már tudom vinni. Jelenleg 7 ovistárs pöttyös, nem kockáztatunk.

Kicsit tartok tőle, hogy milyen lesz az újrakezdés, de bízom benne, hogy nem nehezebb, mint eddig. Talán addigra már nem lesz sírós ovistárs reggelente, mert a csoport zöme már megszokja az új helyzetet. Az óvónénik pedig teljes erőbedobással tudják majd Mincsikémet segíteni.

Sokat változott egyébként Mincsike, és most nem csak a negatív dolgokat emelném ki, mint korábban.
Nagyon szépen eljátszik egyedül, és ugyan igényli, hogy foglalkozzunk vele, de már egyre többször önállóan is feltalálja magát. Kedves, aranyos, bújós, és ragaszkodó.

Bár az ovikezdéssel egyidejűleg 1-2 hétig visszaszokott a délutáni alvásra, sajnos nem vált be, mert mindig sírva ébredt, és onnantól kezdve nyűgösen telt a nap hátralevő része. Este persze nem tudott időben elaludni - 10-ig meg se kíséreltük felvinni, mert teljesen esélytelen volt.

6-kor vacsora, 7-kor fürdés, 8-kor alvás… Ez a legújabb kialakult rend, és ebből nem engedek, hétközben semmi nem zavarhatja meg, pláne amikor ovi van másnap reggel. Olyan aranyos, mert fürdés után még néz egy kis rajzfilmet, majd amikor úgy érzi, hogy elálmosodott jön, és hív: “most már mehetünk aludni”.

Az elalváshoz még mindig kell a hajam és sajnos  cumi is. Ez utóbbi nem akárhogyan. Újabban úgy cumizik, hogy kell hozzá papírzsepi is, lehetőleg több.  Időnként kiveszi a cumit, megtörölgeti, mert ugye nyálas lett…
Másik – szintén ehhez hasonló – új szokása: Egy étkezéshez nem elég egy kanál/villa… Egy idő után cserére szorul, mert “olyan lett”. (pöris, husis, leveses stb…)

Az evésről jutott eszembe…
- Mincsike, kérsz a husihoz uborkát?
- Nem anya. Nem szeretem a…. – gondolkozik – … a keserűséget!
(Ami amúgy savanyúság és szereti, de mindegy.)

És még néhány apróbb Mincsiszáj:

tankoló – benzinkút
meccspálya – focipálya

Dédinek mondta a múltkor:
“Neked olyan csontházas a bőröd.”

Martina kérdezett tőle valamit, amire ez volt a reakció:
”Ne aggódj kisposzám!” És bele is csípett Martina pofiijába. (Azóta se tudom, hogy kitől hallotta és látta ezt, így ráfogtam az óvónénikre és a dadusra.)

Nem Mincsiszáj, de jellemző…
Mincsikémnél a darab, mint mennyiségi egység egyenlő a marékkal. Ha azt mondom neki, hogy még egyet vehetsz, akkor ő azt úgy értelmezi, hogy még egyszer vehet. Rendszerint annyira tele van, hogy már potyog a markából az a bizonyos utolsó “még egy”. Persze, ha már az utolsónál tartunk, nála általában létezik még egy(?), ami ezt követi.

Végezetül egy kép Apa archívumából…
IMG_3963 Igen, ő Mincsike, kicsit kócosan -  de esküszöm józanul. A háttérben wc papír darabok. Persze nem szúrtam le érte, inkább lefényképeztem.
Mint ahogy anno Martinával is tettem, amikor egy flakon naptejet kent magára…
0219Martina 
Vagy amikor a fehér falra szörnyecskéket rajzolt..
0261

És ezt a pillanatot is sikerült elcsípnem:
0157 
Na tényleg az utolsó  – Mincsike és a hacci virág… IMG_3212

2010. október 11., hétfő

Búcsúban

Nagyon várta, és nagyon nagy élmény volt neki…

IMG_2371


Igaz, ez az arcán általában nem látszott…

IMG_2389


 
Ezen a láncoson konkrétan majdnem elaludt…

IMG_2382


De általában az volt a jellemző, hogy a hinta még meg sem állt, csak lassított, de már kérdezte:
“és most mibe üljek bele?”

IMG_2443

Szerencsére választék az volt,
nem fényképeztem le mindent.

IMG_2453

Ez a kép készítése után 2 másodperccel már sírt, mert meglátta Martinát…
IMG_2461 
…ezen - (bocsi Martina, úgyis alig látszódsz rajta)Magic dance, ejtsd: macsikdensz –
legalábbis itt így mondták:)

IMG_2448

Szerencsére Minnie azért megvígasztalta…
IMG_2468
… és a fánk, meg a tea…
IMG_2410 IMG_2411

IMG_2412

IMG_2426
Mivel a búcsú kétnapos, persze ma is ki kellett mennünk. Ma10 és 11 között a helyi ovisok és sulisok ingyen hintázhattak,
ezt pedig kár lett volna kihagyni.
IMG_2496 
Sokan voltak, de nem volt tolakodás, se sorbanállás.
Mincsike 8x tudott hintázni egy óra alatt. Ez kb. annyit jelent, hogy egy óra alatt végig hintákon ült.
IMG_2480

Annyit jelent még továbbá, hogy ma a 4 ezer forintot nem kellett kifizetnünk az élményért.
Mondtam én, hogy jó helyen lakunk!

IMG_2481

IMG_2485

IMG_2503

Vásárfia? Az most csak a Minnie, mert semmi értelmes dolgot nem láttam – igazi bóvliparadicsom volt. Szerencsére Mincsike se követelőzött, mert gondban lettem volna. (Mézeskalácsszívet és kakasos nyalókát nem is láttam, a csattogós lepkéből pedig untig elég volt a tavalyi…) 

2010. október 7., csütörtök

Ajjajjaj…

A címmel nem az egyik kedvenc Quimby számomra hívnám fel a figyelmeteket, hanem a sóhajra, ami a számat hagyja el reggel óta.

Megszállta a tetőnket kb. 8 ács, és tombolnak. A két kép között időben 1,5 óra a különbség, úgy egyébként meg elég sok…

IMG_6974

IMG_6983

Szerencsére a nap süt, és szorítsatok, hogy így is maradjon. Bár én már képzeletben láttam magam előtt a házunkat szakadó esőben tető nélkül, ahogy a viharos szél itt-ott a fólia alá kap és méteres darabokban szaggatja fel majd lengeti – de azért alapvetően optimista vagyok. Próbálom Apa felé is ezt mutatni, mert ahogy őt nézem, nem biztos, hogy most kéne megmérni a vérnyomását.

Megnyugtat azért, hogy látszólag nagyon gyors és szervezett munka folyik. Amúgy meg már nincs visszaút, úgyhogy teljesen mindegy…

A hanghatásokat nehéz lenne leírni. Az alsó szinten rettenetes, fent pedig kibírhatatlan. Egyszerre hallatszik, ahogy ütik a palát, ahogy kicsit odébb egy másik kupac leesik, ahogy a fűrészgép visít, ahogy fúrnak és persze a folyamatos kalapálás. A kiabálást írtam? 8 férfi ahogy beszél –többnyire felváltva ugyan, de elég hangosan. 18-nak tűnik…
Egy pozitív van az egészben, hogy tőlünk jönnek ezek a zajok, nem a szomszédtól mert azt sokkal nehezebben tolerálnám.

Még egy kép, hogy teljesen képben legyetek. :)

IMG_6982Mikor lesz itt rend???

2010. október 5., kedd

A bárányok bégetnek

Mincsikém a héten nem megy oviba. Nem beteg – legalábbis nagyon remélem – csak megelőzünk…
Bárányhimlő van az oviban… és most panaszkodni fogok…
- mert véletlenül tudtam meg úgy, hogy az ovi előtt felém fújt a szél néhány beszédfoszlányt…
- mert az orvosunk, ha nem kérdezem nem mondja, hogy a jelenlegi gyakorlat szerint az nem elég, hogy Mincsike egyszer be lett oltva 2 éve, meg kell ismételni…
- mert még én sem voltam bárányhimlős, oltva se vagyok ellen és terhesen egy ilyen betegség komoly veszélyekkel járhat…

Nem folytatom, megelőzünk. Méghozzá úgy, hogy kicsit távol maradunk az ovitól. Nem örülök ennek így a beszoktatás kellős közepén, de bízom Mincsikém rossz időérzékében, miszerint ami megtörtént az tegnap volt, ami még nem, az holnap lesz… Egyelőre úgy tudja, hogy be van zárva az ovi, és ha nyitva lesz, megyünk. Ő már menne, de elfogadja a helyzetet.
Az nem ijeszt meg, hogy majd kezdhetünk mindent előről, mert sokkal beljebb így sem voltunk azt hiszem…
Holnap kapja a szurit, jól kikérdezem az orvost, hogy mit javasol, majd a hét második felében puhatolózok az oviban is, hogy hogy áll a pöttyösödés…
Szorítsatok!

2010. október 3., vasárnap

Ebédünk - fázisfotókkal

Rántott husi és halacska petrezselymes krumplival.
Hozzávalók:

IMG_6766 A legfontosabbat majdnem kihagytam…
IMG_6800A husikat megütögetjük ezzel a kalapáccsal. Ha fröcsög, akkor kicsit nyafogunk, de csináljuk tovább.IMG_6776Amikor elfáradunk, folytatjuk két kézzel! (Egy ötlet: tátott szájjal könnyebb…)
IMG_6783Sózzuk, egészen addig, amíg anya nem kezd el sikítani, hogy “eléééééég”!
IMG_6785Szemügyre vesszük a kezünket, hogy milyen ragacsos lett, és megint nyafogunk kicsit…
IMG_6782  …de folytatjuk. Lisztet öntünk az egyik tányérba… és a tányér mellé… meg a földre is egy keveset.
IMG_6796A másik tányérba zsemlemorzsát, amibe azonnal belemélyesztjük mindkét kezünket, és megállapítjuk, hogy olyan, mint a homok.
IMG_6798 Következő lépésben felütjük a tojást…
IMG_6805 …jajj nee, anya kikapta a kezemből… Szerencséje, hogy a kevergetést végül rám bízta, így megúszott egy sírást…
IMG_6806Jön a lisztezés… A husikát jól belenyomkodjuk a lisztbe (nem baj, ha a pulcsikánk ujja is olyan lesz)….
IMG_6811…ha ez kész, akkor jól megrázzuk, majd…
IMG_6813… beledobjuk a tojásba!
IMG_6814Anya elkezd kiabálni, hogy “ne úúúúgy”, és a kezembe nyom egy villát. Azzal kell onnan kipiszkálnom… hát nem könnyű, de azért sikerül!
IMG_6816Jól belenyomkodjuk végül a zsemlemorzsába a husikát.
IMG_6827És ezután meg is unom… Nézzétek, a kezem is tisztára olyan lett… meg a pofim is…

IMG_6841… na és a nadrágom…
IMG_6848Az ebéd elkészült, nagyon finom lett, de olyan éhesek voltunk, hogy a fényképezés eszünkbe se jutott a végén - pedig tudom, úgy kerekebb lett volna ez a bejegyzés…