MARTINA: – Miron megegyelek?
MIRON: – Hogy jut eszedbe egy csillagharcost megenni??? … Hát hogy képzeled???
A három kérdőjellel a hangsúlyt próbáltam érzékeltetni, melyhez társult a kikerekedett szem, és a ledöbbent, meglepődött arc.
Nem ilyen. Ezt csak a beteg nózi miatt mutatom. Mincsikém is náthás, mindenki náthás. A kötőhártya gyulladáson úgy néz ki már túl vagyunk… Úgyhogy kis csillagharcosom a héten nem megy oviba. Mert már ovis egyébként, nem tudtátok?
Emlékszem nem is olyan régen, még azt mondtam a minket meglátogató ismerősöknek, hogy ha jót akartok tenni Mincsikével, ne csokit hozzatok neki, hanem kígyóuborkát… Egyáltalán nem szerette az édességet, viszont a zöldséget, gyümölcsöt annál inkább. Szerencsére ez nem változott, továbbra is a répától kezdve a citromig szinte mindent szívesen megeszik, azonban egy ideje nagyon imádja a nasit is. Csokiért képes sírni, és a cukrot, nyalókát, süteményt is imádja sajnos. (Ezeket nem az ovi terhére írom, a cím még nem ide kapcsolódik.)
Egy időben sokat panaszkodtam, hogy mennyire válogatós, és hogy milyen keveset eszik. Ez már a múlté! Szinte minden finom neki, mindent megeszik, és szeret is enni. Ma már nem tukmálom rá az ételt, mert tudom, hogy ha éhes, akkor szól. Igaz, szól akkor is, hogy az, ha nem az. :)
A tejbegrízt soha nem ette meg, pedig időnként próbálkoztam vele. Pofákat vágott, kiköpte, és egy falat nem jutott le a torkán. Egészen kb. 1 hónappal ezelőttig. Azóta hetente legalább kétszer ez a vacsorája, mert szinte követeli, és nem fordult még elő, hogy egy fél kanálra való is megmaradjon a tányérjában.
A másik ilyen, amit soha nem volt hajlandó megenni, az a palacsinta. Ma sütöttem, és amikor megkóstolta, ezt mondta: “Anya, ez elég jól sikerült.” Imádja.
Tegnap az oviban paradicsomos káposzta volt az ebéd.
- Mincsikém, megetted az összes paradicsomos káposztát?
- Háááát, igazából nem.
- Nem?
- Nem. De kaptam utána valami nagyon szinomat és azt az egészet megettem! – mondta és teljesen fellelkesült. Oké, étlap elő, mit is kaptak a káposzta után? Túró rudit? Na ne, ezt nem hiszem el. Pedig de… Ma kizárólag azért szaladtam be a boltba, hogy vegyek neki túró rudit, mert látni akartam, hogy tényleg megeszi. Láthattam. :) És az arcán is a gyönyört. Szereti. :)
A felvágottakat soha nem ette meg. Most a sajtos parizer az egyik kedvence. Látni kéne azt a boldogságot, amikor kap egy szelet kenyeret parizerrel. Egyik ilyen alkalommal így fejezte ki az örömét:
”Anya! Te igazi mesterszakács vagy!” Azért elég ciki lett volna, ha hallja valaki.
Kíváncsian várom hogy mikor következik a lekvár és a mák!
***
Az a helyzet a fentieken túl, hogy holnap már nem viszem oviba Mincsikét, mert folyik az orra. Egyelőre nem vészes, drukkoljatok, hogy ne is legyen az. Úgy gondolom, hogy sajnos a többség ebből még nem csinálna ügyet, ezért tartunk itt. Reggel egyébként két kisfiú öltözött velünk együtt, és mind a kettő úgy köhögött, hogy hajszálon múlott, hogy ne hozzam haza rögtön Mincsikét. Talán azt kellett volna. :(
Ha igen, légyszi sürgősen álljon neki, mert ELEGEM VAN!!!
Köhögök. Reggel, délben, este, de leginkább éjjel…
Ebből következik, hogy nem alszom, és a többieket se nagyon hagyom…
Orvos nem látott, illetve hazudok, mert a gyerekorvos itt volt ma, amikor megállapította, hogy Mincsikém szerencsére teljesen meggyógyult. (Ez egyébként nagyon jó hír, tudom ezzel kellett volna kezdenem.)
Ízeket, és illatokat több, mint egy hete nem érzek. Mára ez picit javult, de nagyon szelektíven. Elsőre a hagymatea illata jött át, és sajnos az íze is. A WC tisztító szaga is kitöltötte az orromat, de a kellemes illatokat továbbra sem érzem.
A karácsonyi vacsora gusztusos volt itt is, ott is, de csak Miron miatt ettem, élvezet sajnos nem volt benne.
A náthám azért már sokat javult, de a köhögés egyáltalán nem akar múlni. Egész nap hagymateát iszom. (Pedig a Lady Gray a kedvencem.) Csak tudnám miért iszom egyébként, hiszen egyáltalán nem használ. Se a lámpázás, se a méz… Mit csináljak szerintetek?
Nagyon fáradt vagyok. Este azt várom, hogy reggel legyen, reggel pedig azt, hogy este. Semmi nem köt le, kizárólag a túlélés a cél. A lakás egy romhalmaz, és kb. a tükör is ilyen látványt ad vissza, ha véletlenül belenézek. Utálok ilyen lenni, nem akarok ilyen lenni, de semmire nem érek rá és semmire nem is jut erőm a köhögés miatt.
Most éjjel 1:42 van. Már felmentem aludni, de esély sincs rá, hogy egyhamar sikerülni fog. Inkább lejöttem, hogy legalább a többiek tudjanak a köhögésemtől. Nem tudom hányadik csésze teát kortyolom éppen, de már ott tartok, hogy a 1,5 óra lerövidült 1-re, amíg kibírom wc nélkül… Jó, tudom ez már igazán magánügy, de én most panaszkodni akarok!!! Nem lehetne, hogy valaki átvállalja minden nyűgömet úgy 1-2 napra? Elsősorban a köhögést passzolnám át, de hogy teljesen kipihenjem magam, mehet vele a nagy pocak, a gyomorégés, az aranyér, a nátha és a fejfájás is. Valaki vegye már át, hátha sikeresebben leküzdi, és csak a felét kell visszavennem. Léééégyszi!!!!
Na jó, nem fárasztok tovább senkit, inkább ránézek a farmomra, csak előbb még egy apró aranyosság:
Mincsikém az elmúlt hetek eseményei hatására, magából kiindulva, minden nagyobb köhögésemnél kérdezi: “Most ide szogsz hányni?” vagy: “Nehogy idehánnyá” Hiába mondom, hogy “Nyugi kicsim, nem fogok”, aggódva figyel.
A hányás nagyon beépült a mindennapjainkba egyébként. Már írtam róla, ha van hozzá gyomrotok kedvetek olvassátok el újra.
Eddig az orvosos játék abból állt Mincsikénél, hogy jött, tolta a dokikocsit, hozta a táskáját, és minden porcikánkat végigvizsgálta. Mára rutinos lett. Hozza a táskát, a dokikocsit, majd fordul még egyet és tolja a takarítókocsiját is. Az utolsó fázis úgyis mindig az, hogy hányást kell takarítani. :)
Sajnos nem nagyon gyógyulunk, az egész család beteg. Mincsikém így kimaradt az ovis karácsonyból, ami miatt megszakad a szívem. Martina se ment suliba, szegényem ki se látszik a náthából. Apa csak javulgat, de még messze nem az igazi. Hogy én? Ááá, inkább ezt a részt ugorjuk át.
Visszatérve Mincsikére… Mivel 1 hét alatt csak minimálisan javult, ma újra nálunk járt a doktor bácsi. Elküldött mellkasröntgenre, amit hősiesen viselt a kislány. Újabb antibiotiumot kapott, reméljük ez hatásosabb lesz – amennyiben persze bekerül a szervezetébe.* Mi keményen küzdünk, de elképesztően nagy tortúra és idegi megterhelés minden gyógyszerbeadás.
Ordít, nem nyitja a száját – ha mégis, akkor nem csukja és kifolyik – ha mégsem, akkor pár perc múlva kihányja… Én általában remegek az idegességtől a végére és egyik kezemmel fogom le a másikat, hogy ne csapjak a fenekére.
Határozottan állítom, hogy MINDENT kipróbáltunk, úgyhogy légyszi ne írjátok, hogy keverjem bele valamibe, vagy tegyem érdekes kanálba/pohárba stb… mert harapok.
Úgy nagyjából röviden ez a helyzet velünk… És mindezek mellett 2 nap múlva Karácsony… Vagy inkább így: holnapután. Pocsékul hangzik és egyelőre nem is akarom tudomásul venni. Ajándékok ugyan kipipálva, de a csomagolás még hátra van. (Martina, nem szereted az ilyen jellegű kihívásokat?)
Ami jó hír, hogy megérkezett a tűzhelyem, be is van szerelve. Ami rossz, hogy innentől kezdve holnap nem foghatom a sütőre, ha nem sikerül a beiglim, úgyhogy szorítsatok!
*Az új antibiotikum esetében nem csak Minerva ellenállása az, ami nehezíti a beadást.
Az adagolásnál kezdődnek a gondok. Figyeljetek és várom a javaslatokat!
9 mg-ot kell számolni testsúlykilogrammonként. Az orvos rákérdezett Mincsike súlyára, így 162 mg-ot írt fel. (18x9=162) Igen ám, de az adagolókanál csak a következő beosztásokat tartalmazza: 45 mg, 90 mg, 135 mg, 180 mg… 
Egyelőre Mincsikémé… Bár szerintem valami hasonló lehet Apánál és nálam is, sőt Martina is gyanús…
Hétvégén kezdődött az egész, és azóta néhány dolgot kipróbáltunk, amit azelőtt még soha.
Ilyen pl. a láz. Rájöttem, hogy Mincsikémnek a közel 3,5 év alatt még nem volt. Sőt, ha jobban lesarkítom, beteg sem volt, mert ehhez képes egy kis laza orrfújás, az semmiség.
Fülfájás…
Antibiotikum…
Köhög is szegényem, amiből egyenesen következik, hogy a sorozatos hányások is beépültek a napi rutinunkba…
Én a tehetetlenségtől ki vagyok borulva amellett, hogy fáradok is. Apa betegen, munka mellett segít, Martina pedig nem tud rendesen pihenni az éjszakai műsortól… Régen volt abban a luxusban részünk, hogy az éjszakát alvásra használjuk… Ja, és hogy 8 nap múlva Karácsony? Na ezzel most nem érünk rá foglalkozni bocsi…
Mert még valami…
Igyekszem igazi struccként csak úgy mellékesen közölni, nem éreztetni, hogy mekkora a súlya: A cicusunk kórházban van, infúziót kap, mert beteg és teljesen le van gyengülve. A következő 24 óra kritikus… Mindenkit arra kérek, hogy szorítson, még a kizárólag kutyabarát olvasóimat is!!!
Úgy röviden ez a helyzet velünk. Pedig jó hírekkel akartam jönni. Éppen arról készültem posztolni, hogy végre igazából ovis lett Mincsike. Szeret ott lenni, és nem tiltakozik, ha menni kell… Most egy darabig nem kell… :( Nagyon sok a beteg, és sok a tüdőgyuszkós ovis is sajnos.
 |
