2010. augusztus 25., szerda

Gólyahír

gólyahír

A boglárkafélék családjába tartozó ritka, de nem védett növény…
(Na jó, befejezem a mellébeszélést, csak gondoltam, ha már ezt a címet adtam a bejegyzésemnek, megérdemel pár sort ez a növény…)

 White_Stork_Glider
Az úgy kezdődött, hogy napokig a házunk felett körözött egy gólya… Teljesen lenyűgözött a látvány, mert nem mindennapi errefelé… Tényleg, azt tudtátok, hogy miért pont a gólya hozza?

A gólya költöző madár, ősszel elhagyja Európát, és Afrikában telel. Március végén-április elején tér vissza, ezért más vándormadarakkal együtt a tavasz hírnökének is tekintik. Hazatérése nagyjából kilenc hónappal a nyári napforduló (június 21.) utánra esik, ez a pogány ünnep a termékenységet, házasságot élteti, sok gyermek fogant ezidőtájt. A gólya érkezése tehát sokszor egybeesett a kisbaba érkezésével, és a fejekben összekapcsolódott a két esemény.
(http://tudomany.ma.hu/tart/rcikk/h/0/142885/1)

Pár nap múlva, Gigi mesélte, hogy arról álmodott, hogy állapotos vagyok… Kicsit később Zsuzsi barátnőm mondta ugyanezt, majd Vicus is ezzel jött… Ki vele, ki még, aki nem merte mondani??? :)

Bevallom, nekem akkor már volt egy ilyenem:

IMG_6686 Örülni persze még nem mertem, csak nagyon csendesen. Az első ultrahang megnyugtató volt, bár túl sokat nem láttam belőle, annyira ideges voltam…

Ez már a harmadik alkalommal készült az Istenhegyi Klinikán, amikor a genetikus megmondta, hogy a Down-teszt negatív. Az ultrahang és a vérvétel alapján a 35 évem ellenére kb. annyi az esélyem arra, hogy gond legyen, mint egy 20 évesnek…
NagyonVárunk Ekkor egy kicsit fellélegeztem, és kb. 1 napig felszabadultan örültem. :) Örülök persze azóta is, sőt határtalanul boldog vagyok, csak aggódom, hogy minden rendben legyen. (Az idő előrehaladtával azért múlik a para, és türelmetlen várakozássá alakul…)

Ezúton szeretnék bocsánatot kérni, amiért képes voltam 3 hónapig titkolózni. Azt akartam, hogy senki ne tudja addig, amíg én nem vagyok közel biztos benne hogy minden rendben van, és lesz… Tényleg senki nem tudta rajtunk kívül, nem volt kivételezés. Nagyon nehéz volt hallgatni, de mégis jobb volt így.

Szóval ez a szitu. Mit szóltok???

És most jön a pont az “i”-n:
16 HETES_20VAN KUKIJA!!!!! 

Na, mit szóltok?????

2010. augusztus 20., péntek

Anya vezet…

Timi bejegyzését olvasva kezdtem érezni, hogy erről nekem is beszélnem kell, mert hálás téma. Akárcsak a szülés, amiről két ismeretlen nő is órákig tud beszélgetni, vagy az idősebbeknél az orvosi leletek, esetleg a pasiknál a foci, és a katonaság… (Na jó, a “nekem” pasiknál… A fiatalabbaknál csak a foci.)
Pont a fent említett bejegyzés kapcsán kezdtem el számolgatni, hogy hány éves is a jogosítványom… Kijött egy szám, de mondom az lehetetlen, inkább felállok, és előkotrom. Előkotortam…. Annyi, jól számoltam. Múlt hónapban nagykorú lett a jogsim! Na ugye, hogy erről írnom kell.

Három történet jutott hirtelen eszembe. Az első rendőrös, a második koccanós, a harmadik pedig igazi sikersztori. Már látom, hogy elég hosszú lesz ez a bejegyzés, ha jobbat vártatok bocsi.

A rendőrös
Azt tudni kell, hogy életemben egyszer állított meg rendőr - akkor. A jó öreg Forddal téptem hazafelé egy vásárlásból, kb. 10 éve. Rendőr intett, félrehúzódtam, gatyám megtelt… Olyan szabályosan vezettem, mintha egy vizsgabiztos terpeszkedne a hátsó ülésen - az nem lehet, hogy azért állított meg, mert valamit elszúrtam. Gyorsan se mentem… Akkor meg? Papírokat kérte, én pedig odaadtam. Próbáltam eldönteni, hogy az a jobb, ha pókerarccal csinálom végig, vagy pedig az, ha kedvesen mosolygok. Megnézte a papírokat, majd azt kérdezte, hogy hol van a rendszám. Ez most hülyéskedik? Először arra gondoltam bizisten, hogy ez valami tesztkérdés, és kapásból rávágtam, hogy elől és hátul, majd vártam a következőt, de akkor a rendőr elindult a kocsi elejéhez… Rendszám sehol!  Azannyát, ez meg hogy lehet?

Apával még napokig vitatkoztunk, hogy melyikünk hagyta el, végül persze sose tudtuk meg…

A koccanós
Ennek is már vagy 10 éve… Akkoriban nagyon ritkán vezettem, évente 1-2 alkalommal, csak ha nagyon muszáj volt. Ebből adódóan rutin semmi, bátorság még annyi se…

Apa Pesten dolgozott. Egyik este telefonált, hogy lekéste a vonatot, és nagyon soká jön a másik, jó lenne, ha érte tudnék menni. Ez viccnek nagyon jó lett volna, vártam is, hogy felnevet a hatásszünet után, de bizony nem így történt. Elhangzott viszont néhány “menni fog neked – ügyes vagy te – nincs is ilyenkor forgalom” és azon vettem észre magam, hogy veszem a cipőm. Négy bibi volt csak. (Akkor még csak négy, ami persze ma már a nagykorúval nem lenne bibi, de akkor nagyon is az volt.)
1. PESTre kellett vezetni NEKEM. (Kb. 65-70 km és ugye igen forgalmas a mi kisvárosunkhoz képest)
2. Sötét volt. 
3. Esett az eső.
4. Tolatva nem tudtam kiállni az autóval a keskeny utcánkba.
Méghogy én ügyes vagyok…  
Mázlim volt végül, mert a szomszéd fiú segített, és kiállt nekem. Igaz, ezzel a bibik száma 5-re nőtt. Letekerte ugyanis a vezetőoldali ablakot, ami rossz volt, és felhúzni már nem lehetett… Sebaj, arra gondoltam, hogy úgyis lángol az arcom az izgalomtól és idegességtől, jól fog esni a folyamatosan beáradó friss levegő.
Elindultam.
6. Hoppá! Benzin az nincs!
Akkor tankoltam életemben először, de nem bánnám, ha azt írhatnám, hogy utoljára is, és nem csak a közel 350 forintos üzemanyagár miatt… Az ott történtek óta tankolásparám van. Pontosabban a tankolással nem volt gond, azt a fiú megcsinálta helyettem. Fizetni is tudtam, tehát már majdnem túl voltam az egész tortúrán, amikor…

Beültem az autóba, és indultam volna, ha egy Trabant nem áll volna az út közepén… Előttem… Útban… Oké, ezt valahogy ki kell kerülni. A sebességváltóra pillantottam, és kimondtam hangosan is: D – direkt, N – üres, R – rükverc… Tehát akkor R… Mentem hátra, tekertem a kormányt, majd egy nagy puffanás, és megálltam, pedig nem fékeztem. 
AZ A KUKA HOGY KERÜLT ODA??? Fém volt, egy vasoszlopon. Autón hátul hatalmas horpasz, kukán szintén.  
Még vagy fél órát dekkoltam ott, amire mindenféle jegyzőkönyvet kitöltöttek és aláírtam. A GFB kifizette, igaz a B/M besorolásunk csúnyább lett tőle… (Ez kapja a 7-es sorszámot…)

Érdekes, de meg se fordult a fejemben, hogy hazamenjek, és ne Apáért. Épségben odaértem végül, sötétben, szakadó esőben, letekert ablakkal. Biztos kitaláljátok, hogy hazafelé ki vezetett…

A sikersztori
A koccanós és eközött eltelt kb. 6-7 év. 6-7 pesti vezetés nélküli év. Türelmetlenül vártam ezt a napot… Mehettünk az autómért. Az ÚJ autómért, ami az ENYÉM! Hónapokig vártam rá, és végre eljött ez a nap is.

A forgatókönyv a következő volt: Apának még reggel fel kellett mennie Pestre pár órát dolgozni. Utána majd hazajön, és hármasban felmegyünk a régi autóval – amit beszámítottak az újba – a Jászberényi útra…
Már totyorogtam és az ablakban lógtam telefonnal a kezemben, amikor végre megcsörrent. Apa volt az. Nem ér már haza semmiképp, közbejött valami munka, induljunk el ketten a Martinával és majd ő odatömegközlekedik valamikor.

Oké, megyünk… Hátul ült az egyszem imádott lányom… Az autó ép volt, épen éppen eladni vittem… Próbáltam elterelni a gondolataimat, amikor a pályán hasítottam, de nem nagyon sikerült.
IMG_6105Itt kezdett el szerintem először gyöngyözni a homlokom… Aztán elmúlt, odaértünk, és kicsit nagy lett az arcom, hogy megcsináltam. :) Hazafelé is én vezettem. Az ÉN autómat. :)

 

2010. augusztus 17., kedd

Amiket még nem mutattam…

Rendezgettem a képeimet, és találtam néhányat, amit hiba lenne nem megmutatni. Például a legújabb kedvencemet:

IMG_6675 Vagy ahogy alszik… IMG_6399 Fürdés az unokatestvérével, Tamással:
IMG_6560 Itt pedig barátnőm kislányával, Enikővel:
IMG_6491 Homokoztak is…
IMG_6499 És persze a hinta se maradt kihasználatlanul…
IMG_6514

A legújabb “kincs”, amire annyira vágyott, és ami miatt annyiszor kellett mindent félbehagyva rohannom a tévé elé, amikor ment a reklámja… 
Lelli Kelly kiscipő…
IMG_6058 Itt éppen valamit az ujjacskájáról piszkálgat… Imádom a pici cseresznyeszáját, amikor így összeszedi. :)
IMG_6242 Végezetül a csúszda mellékhatása…
IMG_6454 IMG_6457

2010. augusztus 16., hétfő

Így megy ez nálunk…

Nekem bele kell törődnöm, hogy ez az ülőalkalmatosság nem a nyugalom szigete többé, mert közben Mincsi mellettem van, sőt ha nincs szerencsém a hajamat is tekergeti, és közben csak mondja, mondja… (Talán már nem is menne máshogy…)
Ő bezzeg elvárja a teljes magányt…

Tulipán

tulipan-2

Délelőtt bementünk az oviba, hogy kiválasszuk Mincsike jelét. Nagyon az eperre készültünk, így némi csalódás ért, hogy nem szerepelt a listában, de sebaj, volt más, szebbnél szebb. Mincsike persze meg se szólalt, és nem reagált az óvónéni kérdéseire sem… Elég macerás volt így a jelválasztás. Mivel haspárti, próbáltam ajánlgatni neki a perectől kezdve minden ehetőt, közben fürkésztem az arcát, de semmi változás, semmi reakció nem volt megfigyelhető. Próbáltunk hatni a lányságára gyöngysorral, masnival, de helyzet ugyanaz. Végül a tulipánra esett a választás. Már nem is emlékszem, hogy kié… Szerintem az enyém. Vagy Apáé? Mindegy is.
A lényeg, hogy most a tulipán a legmenőbb, legszuperebb, legcsodálatosabb jel az egész világon, és nem utolsósorban az egész oviban.

2010. augusztus 12., csütörtök

Blogszülinap

192 bejegyzés
24 országból
12800 látogatás
33 rendszeres olvasó…
kb. ez lenne az elmúlt év blogmérlege számokban kifejezve.

1 éve írtam meg az első bejegyzés, kicsit félve, kicsit bizonytalanul – érdekel majd egyáltalán valakit? És úgy tűnik igen…

Nagyon köszönöm Nektek!

Igyekszem a jövőben gyakrabban írni, Ti pedig gyertek továbbra is, és legyetek velünk napról napra…

A folytatásban két kép, hogy a blog főhőse mennyit változott az egy év alatt…

Mincsi bikiniben

Mincsi pancsi

2010. augusztus 11., szerda

Minerva 3 évesen

Úgy terveztem a szülinapi bejegyzésem, hogy lesz egy jókívánságos, egy összegzős (milyen a 3 éves Minerva) és egy visszaemlékezős (a kezdetektől születéstörténettel). Ez utóbbival még adós maradok kicsit, viszont jöjjön a mérlegelés…

Súlya: 18,28 kg
Magassága: 101 cm
Egy év alatt nőtt 10 centit és felszedett 5 kilót.

A védőnő kapásból a 4 éves nyomtatványokat vette elő kitölteni, amikor meglátta Mincsikét.
Megint volt csodálkozás, mosolygás és hüledezés… pedig szerintem nem is olyan nagy… (Gigi, szerintem ha Lizzyt meglátnák itt nálunk, megszállná a rendelőt a helyi média az tuti.)

Ez Mincsikém testsúly görbéje:

súly görbe Ez pedig a magasság görbéje:
magasság görbe A zölddel van jelölve az átlagos, leggyakoribb értékek sávja. Sárgával pedig az átlagostól eltérő, de normális értékek sávja.
(Na jó, kicsit tényleg nagyocska…)

Cipőméret: EUR 26-os  UK 9-es
Ruhaméret: 104-es, 3-4 éves méret

Fogacska: 20 db. (Mincsikém már egy éve letudta a tejfognövesztést. )

Ennyit a számokról… 
Énekel, mondókázik, rajzol, imádja a szerepjátékokat.
Szobatiszta éjszakára is, nincsenek balesetek sem.
Szépen, tisztán eszik egyedül.
Ügyesen vetkőzik, de az öltözködés még nem megy segítség nélkül.
Összetett mondatokban, érthetően beszél.
Kb. ilyeneket válaszoltam a védőnőnek a státuszvizsgálaton.

Amit nem mondtam el:
- Hibátlanul végigmondja az “apacukafundalukát” és az “elkelkáposztásítottalanítottátokat”…
- Üvegből is tud inni.
- Még mindig cumizik és a hajamat is tekergeti.
- A “V” betűt “H”-nak mondja, az “F” pedig még mindig “SZ”.
- Bújós, nagyon kedves, okos, imádnivaló és gyönyörű!!!

Ez lehetne a végszó, ha nem jutott volna eszembe még valami a védőnőnél tett látogatásunkról…
Egyáltalán nem volt együttműködő, végig az ölemben, szorosan hozzámsimulva ült. Ha jobban belegondolok, szerintem a védőnő nem is hallotta a hangját… Pedig szegény mindennel próbálkozott. Na jó, kígyóubit nem kínált neki, az igaz… Egyetlen alkalommal mégis történt visszajelzés Minerva részéről, egy határozott bólogatás formájában - amikor a védőnő feltette a kérdést: “szeretnél egy matricát?” Szóval azért félénk, bátortalan, de nem egy elveszett csaj. :)
IMG_6531

2010. augusztus 9., hétfő

Mincsiszáj…

…mert már régen volt.

Martina biciklizni indult. Mincsike így búcsúzott tőle:
- Aztán kerüld ki az autókat és jól nézzél szét!
(Hozzá kell tennem, hogy ezek saját intelmei, nem minket ismételt. – Ehhez pedig hozzá kell tennem, hogy nem azért, mert mi nem féltjük Martinát, de én spec. részemről egy vigyázz magaddal el szoktam intézni, mert bízom benne és ismerem.)

***

Banánt majszolt:
- Jóízű ez a banán. Ez epres?

***

Martina: – Te miért vagy ilyen aranyos?
Mincsike: – Azért, hogy szeressenek anyáék!

***

Még mindig előfordul, hogy mond valamit, és nem értjük. De az is lehet, hogy értjük, csak nem reagálunk azonnal. Mincsikére pedig nem jellemző a türelem. Először így reagál:
- Süket hagy? – majd így:
- Te nem érted a szahakat?

***

- Kekakíni! – kiabál, és rohan. Én utána. Ráül a bilire. Pisil. Pár perc múlva:
- Kekakíni! – kiabál, és rohan. Én utána. Ráül a bilire. Eredmény semmi. Pár perc múlva:
- Kekakíni! – stb… Úgy ötödikre megunom, és kicsúszik:
- Minek járunk ennyit vécére? – Mincsikének kikerekednek a szemei, és döbbent hangon megszólal:
- De ez nem hécééé! Ez bili!
És végülis igaza van. :)

***

Az ugye ismerős, amikor megy a reklám a tévében a rajzfilmek között, és a folyamatosan ezt hallani:
- Ilyet akarok! – vagy:
- Anya, gyere gyorsan, nézd! – vagy:
- Anya, nekem is lesz ilyenem? – vagy:
- Majd később szerzünk ilyet? - mostanában: 
- Kinek lesz még ilyen?
Erre egyébként egyetlen helyes válasz létezik, mégpedig:
- Neked kicsikém!
Néha, nagyritkán, más csatornára is át tudunk mostanában kapcsolni, és persze ott is van reklám.
Mincsike pedig nagyon jószívű és kedves.
Borotvareklám…
- Majd anyukának is lesz ilyen borotválása a hóna alatt!
Mosóporreklám…
- Majd neked is szerzünk ilyet!
Stb, stb… És persze mindezt kedves, vígasztaló hangon, mert magából indul ki.

***

Főz. Műanyag konyhában, műanyag edényekben, műanyag kajákat. Én pedig lelkesen kóstolgatom. Van azonban, ami még nekem is sok. A legutóbbi menü, cukros vajaskenyér és vaníliás ketchup volt…
Igazi gasztro-ínyenc. :)

***

Fürdéshez készülődtünk. Martina már átöltözött fürdőruhába, Mincsike még nem.
Martina: – Megyünk pancsolni Mincsike?
Mincsike: – De én még szobaruhában hagyok!!!

2010. augusztus 1., vasárnap