Egy nagyon aranyos videó

Szeretettel ajánlom csúnya esős napokra, nagyon hétfőkre, depis délutánokra. Legalábbis én azt hiszem, hogy ettől mosolyogni fogsz. Kizárólag hanggal élvezhető.

Amikor Miron kacag…

Miron és a csoki

Jó-jó, tudom, hogy még korai, de ha már így alakult, mutatom…

Miron első találkozása a csokival…

Védőnőnél…

A jeles napok nem csak ünnepléssel járnak, hanem ún. státuszvizsgálattal is. Összekészítettem hát majdnem az összes gyerekemet, és elsétáltunk a védőnőhöz.

Miron 8 kiló, 69 cm és minden rendben a fejlődésével.
Fogacska még nincs.

Minerva 23 kg és 110 cm. Vele is minden rendben, nagyon ügyes volt, okos és együttműködő.

De van ám sztori is… Az egyik feladat az volt Mincsikének, hogy rajzolni kellett. Kapott papírt és egy fekete ceruzát, majd nekiállt… Mostanában itthon az ovis foglalkoztató füzeteket lelkesen csinálja (színez, karikáz…) de rajzolni nem nagyon szeret.  
Közben a védőnő Mironnal foglalkozott és engem kérdezgetett. Én néha odalestem, hogy alakul a rajz, és elégedetten állapítottam meg, hogy az én lányom azért tud, ha akar. A baj talán az volt, hogy túl sok ideje volt, és túlsatírozta… Amikor elkészült, a védőnő nagyon megdícsérte: “Hát ez nagyon szép, te nagyon ügyes vagy! Ez egy boszorkány a seprűjével, ugye?”
Mincsikém először büszkén mosolygott, majd csodálkozva felnézett, végül félve megszólalt: “Neeem, ez anya!”

Az elmúlt hónap…

Hahó, van itt valaki? Idemerészkedtem… Jól megígértem, hogy gyakrabban írok… Igaz, azt nem mondtam, hogy mikortól. Sajnos a jelenlegi helyzet azt vetíti előre, hogy pár évig marad a most kialakult rendszeresség. Bocsi…

Tehát akkor röviden, hogy mi is történt az elmúlt hónapban.

Martina elballagott.

Az ünnepségről nem írnék, mert annyira felejtős volt sajnos, hogy már alig emlékszem rá. Aki ismer tudja, hogy nálam egy sima évzárón sem marad szem szárazon, ezen a ballagáson viszont semmi meghatót nem találtam. Túl vagyunk rajta, ez a lényeg. Martina megkönnyebbült arca hazafelé:

Következett egy hét édes lebegés, amikor nem volt iskolája, csak “volt” és “leendő”, majd eljött a beiratkozás a ideje is. És mire jó a Facebook… Emlékszem, annak idején én végigizgultam az egész nyarat, hogy új iskola, új osztálytársak, senkit nem ismerek, jajjajajjjj… Na most ilyen nincs szerencsére, és így talán egy kicsit könnyebb lesz az évkezdés.

Voltam ovis szülőin. Nagyon jó lesz Mincsikémnek az új oviban, ebben biztos vagyok és úgy örülök, hogy így döntöttünk. Augusztus végén kétszer bemegyünk ismerkedni, aztán szeptembertől indul élesben.

Mincsike segédkezett a medence feltöltésében…

…és néhány alkalommal élvezhette is a fürdést.

Nagy fogadalmat is tett Minerva… Ha kap egy trambulint, akkor leszokik a cumiról. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha tavaly a Mikulás cumigyűjteményébe küldjük, de akkor még sajnáltuk. Legyen akkor, ahogy kérte… Kapott, mert azóta nem cumizik. Jajj olyan nagylány már…

Azt tudtátok, hogy ebben nem lehet elfáradni? Legalábbis, ami Minervát illeti. Egyébként pedig lehet. Jó Martina, rendben, leírom: egyszer kétszer én is bemásztam, amikor vittem ki a szemetet, és ott árválkodott kihasználatlanul. A csúcs azonban nem ez, hanem az, amikor egyszer kinéztem az ablakon, és Minerva mellett a 79 éves Dédinket láttam bent. Igaz, ő nem ugrált, csak Mincsi mellett ücsörgött…

Csak úgy eszembe jutott: Tudjátok mi az a “bogárlé”? Poszt végén elárulom.

Minerva időközben 4 éves lett, én pedig még erről sem emlékeztem meg a blogban. (Na erre most kicsit rossz volt rádöbbenni.)
Mostanában olyan nehéz róla szép képet csinálni. Olyan szépet, mint amilyen a valóságban. Mindig közbejön egy grimasz, vagy egy túlvigyorgás.
Ezeket sikerült fotóznom a szülinapon:

Tortából nem volt hiány, többet is kapott, sőt Martina is készített egyet. Kékkel díszítette, mert Mincsikének a kék a “kedhenc” színe…

És akkor készültek ezek a fotók is,  igaz kicsit más hangulatban:

Ha már a jeles napoknál tartunk, Mironnak is volt egy… Nagyon durva, de hirtelen fél éves lett.

Az evészete még mindig elég aggasztó, de azért valamitől 8 kiló lett, és soványnak se mondanám.
A teát egyedül issza…

…huncut…

…tündéri kispasi. Nagyon mozgékony, mászik, ül, áll, ugrál, szóval kemény hónapok elé nézünk azt hiszem.
Hintázni nem szeret…

…de a bébikomp az már most bejön neki.

Sok Miron, aki Gigi barátnőm szerint nem sok, csak 1, esetleg néha soknak tűnik…:

Úgy ennyi nagyjából… Nyaralni még nem voltunk, most készülünk augusztusban. És most augusztusban jön Gigi is!
A bogárlé pedig a bogár bele, ami kifröccsen, ha rátaposunk. Persze Mincsikém szerint.
Na, majd jövök! További nagyon szép nyarat Nektek, és köszönöm, ha még benéztek hozzám néha!

Ők hárman…

A következő történet, öööö… nem is történet valójában, nevezzük inkább problémának. Szóval a következő probléma szerintem elég vicces, mégis ahogy átgondoltam, nem fogom tudni elmesélni úgy hogy számotokra is térdcsapkodós legyen.

Már régebben is gyakran szólítottam meg Minervát Martinaként és fordítva. Olykor Martinát csak harmadikra találom el a Minerva, majd a Mincsike után. Nyáron, amikor sokat vagyunk kint az udvaron, még Maja a kutyusunk is bekever, de a helyzet mégis Miron születésével kezdett rohamosan súlyosbodni és bonyolódni.
Komolyan érdekelne hogy ez előfordul más helyeken is, vagy vizsgáltassam ki magam? (Apa, nem Téged kérdeztelek!) Bármi is a válaszotok, nálunk a legnagyobb igyekezetem ellenére is ez van, és bizony számtalanszor kerülök a következőhöz hasonló helyzetbe:

Miron éppen erősen nyekergett, miközben én Mincsikét fésültem. Hajfonást nem szeretek 5x félbehagyni, így gondoltam gyorsan befejezem és csak utána szüntetek nyekergést – addig valahogy kibírja ő is és mi is, bár ez utóbbiban nem voltam biztos.
Ember tervez, Apa Isten végez! Apa munkáját megszakítva úgy rontott ki dolgozószobájából, hogy megoldja a helyzetet és Miron szájába cumit, kezébe csörgőt adjon, mintha tűzoltásról lenne szó. Persze, ha a számonkérés elmaradt volna, nem róla beszélnék:
- Miért hagyod, hogy sírjon szegény?
Megkérdezhettem volna, hogy melyikre gondol? Ugyanis ekkor már Mincsi is rákezdett, hiszen kapkodva nem voltam túl gyengéd vele. Helyette, mivel már a nyekergésektől is feszültebb voltam a kelleténél, és még ez a kérdés is, hát reflexből rávágtam:
- Azért, mert két gyerekem van, és Mincsikémmel is szeretnék foglalkozni kicsit. 
Alig, hogy kimondtam, megjelent Martina és csak úgy lazán odavetette:
- Egyébként három, de mindegy.
Felesleges lenne magyarázkodnom. UGYE(???), Ti tudjátok, hogy sosem feledkeznék meg egyikről sem. És itt van szükség a képzelőerőtökre, mert sajnos képi és hangi elemekkel nem tudom fentieket gazdagítani, hogy sztorisabb legyen, pedig szerintem családunk kalendáriumába tuti bekerülne, ha lenne olyan.

Azóta már nem csak Apát piszkálja Martina, hogy elhagyta Mincsikét, hanem engem is, hogy azt se tudom, hogy hány gyerekem van.

Fentiek fényében ezt a képet nem kell magyaráznom, ugye?

De nem csak ilyen homlokmatricákkal emlékeztet szétszórtságomra. Olykor “Középsőnek”  szólítja Minervát, vagy “Harmadiknak” Miront, de volt már, hogy a születési dátumokat használta megszólításnak. Csupa jóindulat ez a lány, ugye?

Legutóbb ezt a monológot adta elő:
”Velem soha nem foglalkozol. Ha kérek innivalót, nem kapok. ha Mincsi kér, kap. Miron meg akkor is kap, ha nem kér.”
És bizony ez milyen igaz…

Zárógondolatként pedig egy fotó, csak hogy még jobban tudatosodjon bennem:

Mironnal mindig baj van - 127. rész

Most éppen az, hogy nem eszik. De tisztázzuk gyorsan: nem arról van szó, hogy rossz az étvágya, az eddig volt így. Most nem eszik. Szinte semmit. Tápszert egyáltalán. Gyümölcsöt keveset, főzeléket meg alig. Fogyott is. Szerencsére még nem olyan sokat, de ahhoz eleget, hogy a  kemény husija már a múltté. Ha megyek felé a cumisüveggel, vagy az etetőszékbe teszem, már ordít. Aggódás és idegbaj a köbön…

Ma torokváladékot vett tőle az orvos, holnap reggel labor – vérvétel és vizeletvizsgálat. Szóval ilyenek történnek mifelénk…

Ja, és róla beszélek:

Képes poszt

Mesélni akartam, de valahogy egy pillanat alatt elment a nap, úgyhogy majd talán holnap. Helyette mutatok gyorsan néhány sok-sok képet, hogy azoknak is kedvezzek, akik a a könyvesboltban az albumokhoz mennek oda, nem a regényekhez.

Martinával kezdem…
17-én ballag. Várom a javaslataitokat, hogy lehet egy ilyen eseményt száraz szemmel kibírni.  Vízálló sminket dobok majd fel, és a napszemüvegem is sokat takar, de jobb lenne, ha tudnám tartani magam. Persze tudom, hogy nem fog sikerülni, tavaly évzárókor sem sikerült, meg azelőtt sem, úgyhogy  ezúttal is egy gyenge törekvés marad szerintem.

Martináról még néhány kép, amik FB-n már voltak, de nem minden olvasóm van jelen a FB-n. (Miért? És hogy bírjátok?)

Utóbbi kép nagyítható és dicsérhető, mert a földes írisz nem kontaktlencse, hanem PS.  Imádom őt fényképezni, és imádom, hogy mostanában egyre gyakrabban engedi is. Meg akarok tanulni nagyon szép képeket csinálni, és szerintem akkor hamarosan eljutunk odáig is, hogy majd ő kéri, hogy fotózzam.

De hogy ne csak szép képet mutassak:

Ő Csufi… Pontosabban nincs neve, de valamiért ez ugrott be róla, ahogy beszúrtam ide a képét. Csufi, a nagy túlélő. Kb. 2 éve van velünk, azóta többször megmenekült már, és csak azért nem végezte a kukában, mert Mincsi résen volt. Egyszer majdnem nem. Akkor lemostuk. A második képen jól látható az állapota. Mincsi választotta ezt a “kutyát” magának, hiába próbálták keresztszülei finoman egy kevésbé gusztustalan felé terelni választását, neki csak Csufi kellett… Azóta imádja.
Na nézzük mi van még, amit eddig nem mutattam…

Olykor felkerekedünk, és több száz képpel a memóriakártyán jövünk haza. Persze ennek a java része a kukában végzi, de azért néha egy-egy a szívemhez nő. Mint pl. ezek:

Mostanában egyre ritkábban fotózok, mert eljutottam odáig, hogy már látom a hibáimat, és nagyon zavarnak, de nem mindig tudok tenni ellenük.  Majd talán a Jézuska megszán, és tesz a fa alá egy olyan fényképezőgépet, amivel kedvemre gyakorolhatok.

Egy-egy ilyen fotós séta alkalmával természetesen Mincsikém is hozza az ő gépét. Sajnos az ár nem volt arányos a minőséggel, így amilyen nagy élmény a fotók készítése, olyan lehangoló visszanézni. Legutóbb többek között ezeket mentettem le az ő gépéről:
Az utolsó tenyérről – mely mögött éles szeműek felfedezhetik Martinát – eszembe jutott egy másik praclis kép. Nagy kedvenc, úgyhogy máris keresem…
Eléggé kíméletlenül mutatja az idő múlását, ugye? Apropó, idő múlása. Ezt figyeljétek, ezt is most találtam (bocsi Martina):
Az első alkalom volt, hogy megfogta Minervát, még a kórházban.
De régen volt, mégis mintha tegnap lett volna…

A következő képet Giginek szánom…
A kedvenc hógömb volt… Aztán azt történt, hogy Miront tisztába tettem, összecsomagoltam a pelust és Martina beszólt… Én pedig még mindig nem tudok célozni, így megtörtént a baj.  Nem sírtam, de majdnem…

Ezt a képet Martina csinálta, és tette fel a FB-ra, ezzel a szöveggel:
“Sziasztok! Nálatok milyen az idő? Kiderült, hogy kevés naptejet hoztunk, és itt a Bahamákon nagyon drága...:P Ezek a képek most készültek Mincsiről..” – szerintem vicces, azért is mutatom.

Végül néhány kép a “kuka” kategóriából:

Addig-addig vártam a legjobb pillanatot, míg ez lett belőle… Most már csak azt kellene eldöntenem, hogy túl későn, vagy túl korán exponáltam, mert az világosan látszik, hogy nem a legjobbkor.

Éppen Sziszkót, a cicánkat szerettem volna fotózni, de aztán jött Maja a kutyánk, és sutty… úgy kifutottak a képből, hogy meglepetésemben ezt lőttem.

Martina műve, amikor fotózás közben észlelte az idei első cserebogarat…

Megyek, mert aludni is kéne valamikor. A bejegyzésnek lesz folytatása, mert valamelyik nap a telefonomról is lementettem a képeket.