2010. február 5., péntek

Retró hangulatban

Hogy hogyan is kerültem bele – mármint a hangulatba – ne kérdezzétek, mert fogalmam sincs. Nézelődtem, keresgéltem, és ismét rá kellett jönnöm: a neten mindent meg lehet találni. Nagyon jó volt viszontlátni és hallani rég elfelejtett dolgokat. Segítek felidézni Nektek is néhányat, ha van kedvetek.
(Klikk rá a videókra, vagy a rózsaszínnel jelölt szavakra.)

Először a tévétorna zenéjét szerettem volna újra meghallani, így arra kerestem rá. Mennyire hozzátartozott az estékhez… Akkor szerettem a legjobban, amikor a Schmitt lányok -Petra, Gréta és Alexa tornáztak. Emlékeztek?

De persze a TV maci volt az est fénypontja, és utána bizony alvás volt szigorúan, legalábbis hétközben. Az ágyból még halkan hallottam a Híradó szignálját, amit kifejezetten utáltam.

Ez a kisfilm az időjárás jelentésről szenzációs, mindenképpen nézzétek meg. Nem hiszem el, hogy ilyen volt, hihetetlen. :) 

A ‘80-as évek közepéig hétfőnként adásszünet volt, de ennek is megvolt a maga szépsége. Ilyenkor volt diavetítés a délutáni program, este pedig néztem az osztrák csatornákon a Pumuklit, vagy tátottam a számat a csoki- és egyéb reklámok láttán – igaz kicsit hangyás volt, vagy szellemképes, de engem így is lenyűgözött.  
Később, amikor már nagyobb voltam,  a Petőfi rádió kívánság műsorát hallgattam 2-5-ig héfőnként. Hasaltam a Panasonic magnónk előtt, és vártam, hogy mikor kéri valaki végre a kedvenc
Dolly Roll számomat, hogy felvehessem. 

Na de, a hét hat napján volt adás, és voltak műsorok, amire jó visszagondolni. (Az adáskezdésre emlékeztek?)
Egyik kedvenc sorozatom volt a
Gyökerek. Arra emlékszem csak, hogy a főszereplőt Kunta Kintének hívták, és rabszolga volt. Na jó, most már kicsit többre, mert rákerestem. (Apa, tudtad, hogy ő játszotta Geordi La Forge hadnagyot a Star Trekben?)
A
Rabszolgasors főcímzenéjét megtaláltam. A bandzsa-bamba Isaurát nagyon utáltam már akkor is, de a sorozatot szerettem. Ahogy a Kórház a város szélén-t, a Nők a pult mögött –et és az Onedin család –ot is. Folytathatnám a sort, de ezek voltak számomra az igazi kedvencek. Na meg persze a Sándor Mátyás - régóta tervezem, hogy újranézem.
Amit soha nem nézhettem gyerekfejjel, az a
Meghökkentő mesék. Ha jól emlékszem, a Szombat esti filmkoktél része volt, akárcsak a Menő manó. Nagyon utáltam, hogy nem nézhettem, és borzasztó kíváncsi voltam, hogy mi lehet benne, amiért nem… Persze, amikor megjelent DVD-n, azonnal megvettem, de azóta se értem, hogy miért volt a tiltás… Vagy csak túledzett lettem “hála” a mai filmeknek?

Baleczky Annamáriára emlékeztek még? Többek között ezt a videót találtam róla, érdemes megnézni. 1992-ben ez még hírnek számított. Vajon ma is nyilvánosságot kapna, vagy a gyakori előfordulás miatt már nem esemény?

Torpedó Tibi bácsival…  20 éves műsor lehet? Nem tudom, de szerintem én nem telefonáltam, mert akkor még nem volt bekötve a telefonunk, csak irigykedtünk a szerencsés nyertesekre. (Beijing színes tv hihihi nekem is ilyen volt a szobámban)
Ezen viszont látszik a dátum, 1987-es műsor, Álljunk meg egy szóra. Nézzétek meg, szerintem kevesen vannak tisztában a csuklik ige felszólító módú alakjával.
Találtam egy Mindent vagy semmit adásrészletet is 1994-ből. Ki ne emlékezne Kodaj Bencére… Csak miatta néztem a műsort na… ez van. :)
Szerettem gyerekfejjel a Van benne valami –t is, az Egy szó mint száz – ra viszont sajnos nem emlékszem, csak a zenéjére.

A kedvenc rajzfilmem volt a Jamie és a csodalámpa, de nagyon szerettem Mirr-murrt, és Füles mackót is. De régen volt… (sóhaj)

Aztán volt még a Zseb TV és a Cimbora, amit imádtam. Azt hiszem Gyabronka Józsefbe szerelmes is voltam gyerekfejjel. (Gigi, nem röhögni, mert akkor eszembe jut Shang kapitány és véletlenül elmesélem.)

Megtaláltam még a Delta, a Panoráma, a Telesport és az Ablak főcímzenéjét, ezeket egytől egyig ki nem állhattam gyerekként, most mégis jó érzés volt meghallani. Az Egymillió fontos hangjegy nem hagyott mély nyomot bennem, szerintem túl kicsi voltam még és amire értékelni tudtam volna, addigra megszűnt.

Ha már retro és tévé, akkor a reklámokat se szabad kihagyni.
Volt például a “nem lehet megunni…” kezdetű tej és tejföl reklám. Mondja már meg valaki, hogy miért reklámozták ezeket, amikor alternatíva nem volt, mindegyikből csak egyféle… (A macska jelenléte számomra elég bizarr, leginkább akkor, amikor belepottyan a tejbe. A tejfölnyalós is macskakajára hajaz, így én nem kaptam kedvet hozzá, bár szeretem.)

Kisgyerekes blogtársaim, emlékeztek még az első Libero reklámra? (Zsu, Rád nem vonatkozik, Te még akkor viselted, nem emlékezhetsz.) Csokit dugdostak a pelusokba vajon, hogy minden baba kedvet érzet ahhoz, hogy belematasson?
A bébiételeket pedig már 3 hónapos kortól lehetett adni. Bezzeg most… És ott voltak a Fabulon babakozmetikumok egy számomra igen idegesítő reklámmal…

Nagyon szerettem volna egy ilyen Bucibabát, de úgy látszik nem voltam elég erőszakos, mert nem kaptam meg. Helyette Anyukámék kimentek Bécsbe, és hoztak nekem egy illatos pisilős kukis babát… Valóban ritkaság volt, és érdekes, de nem Buci. :( (Gigi, hallgass!)

A Hurka reklámot nem kellett volna megnéznem, hurkát akarok enni!!! És ha már akarok… Jöjjön egy reklám, ami nevelni próbált: Traubiszóda. (Úgy látszik innivalókból volt választék már akkor is, itt vannak a továbbiak: Ági, Márka.)

Még néhány reklám, ha már így belelendültem:
Müzli, Sárvári termál kristály, Hungária BiztosítóCascoOTP, Munkaruházat, Pécsi kesztyű, TinitonikDerby dezodor, Fabulissimo, Atrix

Utoljára hagytam számomra minden idők legjobbját:

Folyt.köv…

39 megjegyzés:

Névtelen írta...

:D
Hej, de régen is volt/ak!
Jó volt nosztalgiázni egy kicsit!
Szerepeltem a Cerbona szelet reklámban (én dobtam a kosaras srácnak a szeletet akkor még rövid hajjal) Na és a Zsákbamacska????Vagy 3x voltam forgatáson a közönségben, sajnos nem hívtak ki soha! :( DE bennnne voltam a Tv-ben! :D
Köszi Tinca!
Jó volt emlékezni!
Szilvi
Várom a folytatást!

Tinca írta...

Jéé, hogy kerültél a Cerbona reklámba Szilvi? (Közben rákerestem, de nem találom, fenébe is. Neked megvan?)
Tényleg, volt Zsákbamacska is... Meg Ötödölő Héder-Palikkal. Na az volt még vicces. :)

Kiss Zsu írta...

Drága!
Nagyon jóket derültem, a pelusos dologról megkérdeztem anyumat, persze rögtön rávágta, "hogyne, a tiédet még kézzel mostam!" :)
Amúgy igazad van, de onnan is megközelíthetjük a dolgot, hogy nem én vagyok csitri, te vagy öreglány :) (imádlak!:))

Tinca írta...

Zsu!
Öööö, mondtam én olyat, hogy Te csitri?? Ööööö... Neeem, én ilyet nem...illetve nem emlékszem.
NEM VAGYOK ÖREGLÁNY!!!!!!!!
VILÁÁÁÁGOS????!
(Én is szeretlek:))

Raindrop írta...

Jaj de jó ilyeneket olvasni és látni! :))
Nem is olyan régen én is írtam egy nosztalgia bejegyzést, és a TV torna alap volt benne.
Annyira szerettem, hogy minden este a műsor megkezdése előtt fél órával már átöltöztem tornadresszbe, és csípőre tett kézzel vártam, hogy kezdődjön. Olyan fanatikus voltam, hogy engem 3 éves koromtól ezzel büntettek a szüleim. Rossz voltam, nem nézhettem tv tornát. :DDD

Szép emlékek jöttek most elő, köszönöm!
Bármennyire is más volt minden akkoriban, úgy érzem jobb volt.
Vagy... egyszerűen csak jobb volt gyereknek lenni? Felelősségek, terhek nélkül élni?
Ki tudja...

Tinca írta...

Raindrop! Nem találom a nosztalgia bejegyzésed, segítesz?
Én is tornáztam ám, de azért annyira nem lelkesen, mint egyesek. :)
Nekem is jó volt akkor... gyerekként... A csuda tudja... Remélem a lányaimnak is jó lesz majd egyszer visszaemlékezni.

Lizzy írta...

na eltöltöttem kb másfél órát ezeket nézve, Kodaj bence hogy vigyorog a Mártára....kész vagyok tőle..
Grétsy tanár úr műsorát IMÁDTAM, és jéé,mindig jó voltam nyelvtanból..bár melyik melyik következménye, nem tudom pontosan.
Buci babánk nekünk sem volt Timivel, de pisilős kopasz babát kaptam én is!!!Tinihab...na, konkrétan annak az illatára is emlékszem, és ha beszáradt kicsit, akkor tök zöld volt a fújókája!!!
Én Timit nyúltam mert nekem nem volt (nem voltam akkor még tini..)
és a tonikját is használtam. ..és mikor láttam hogy megcsappant öntöttem hozzá kis vizet...így nem vágott pofán.(ezért nem, legalábbis)
Vetkőző jópasi feldobta a napomat, köszike:)
De nem teljes a lista!
Panatta!!!!!!
:)
Gigi

Tinca írta...

A Panattára rá kellett keresnem. :) Nem emlékeztem, de most már beugrott, hogy láttam.
http://retronom.hu/node/11603

Névtelen írta...

xanax online generic xanax alprazolam - generic xanax hilton pharma

Névtelen írta...

buy tramadol online can you buy tramadol online no prescription - 800 mg tramadol overdose

Névtelen írta...

generic xanax xanax dosage humans - withdrawal symptoms of xanax

Névtelen írta...

xanax online cheap xanax uk - buy alprazolam online cheap

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol sale no prescription - tramadol online cod

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol 50 mg pills - tramadol online american express

Névtelen írta...

buy tramadol online safe place order tramadol online - buy tramadol online from usa

Névtelen írta...

xanax online buy cheap alprazolam online no prescription - much 2mg xanax worth

Névtelen írta...

xanax xanax dosage equivalent to ativan - xanax side effects newborns

Névtelen írta...

buy carisoprodol c o d carisoprodol 350 mg strong - soma carisoprodol buy

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol 50mg t7 - buy tramadol online fedex delivery

Névtelen írta...

generic xanax xanax high 2mg - best way order xanax online

Névtelen írta...

generic xanax order xanax europe - has anyone ever bought xanax online

Névtelen írta...

buy cheap tramadol buy tramadol online forum - tramadol dosage in elderly

Névtelen írta...

generic xanax online xanax 2mg r039 - xanax generic images

Névtelen írta...

xanax online xanax xr withdrawal symptoms - effexor xr withdrawal xanax

Névtelen írta...

cialis online cialis daily generic - what's price cialis

Névtelen írta...

buy cialis cheap online cialis online no rx - is it safe to buy cialis online usa

Névtelen írta...

xanax online xanax 833 - xanax side effects memory loss

Névtelen írta...

alprazolam mg xanax dosage .25 mg - xanax dosage chart

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol risks - tramadol 100 mg withdrawal

Névtelen írta...

cheap tramadol no prescription tramadol online no prescription usa - tramadol cod online pharmacy

Névtelen írta...

buy tramadol online no prescription cod tramadol for dogs after neutering - where should i buy tramadol from online

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#62431 dosage of tramadol 50mg - order tramadol with money order

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#51438 tramadol online no prescription fedex - buy tramadol online overnight cod

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol for dogs same for humans - tramadol use for withdrawal symptoms

Névtelen írta...

buy tramadol medication tramadol hcl 50 mg muscle relaxer - tramadol 1 hcl 50mg

Névtelen írta...

http://reidmoody.com/#45570 buy ativan - ativan dosage maximum

Névtelen írta...

ativan pills ativan to overdose - ativan overdose signs and symptoms

Névtelen írta...

buy tramadol usa buy tramadol nz - tramadol 50 mg interactions

Névtelen írta...

http://bayshorechryslerjeep.com/#2mg much does 2mg xanax cost - xanax bars drug effects