2010. március 2., kedd

Hidegfront, gumikalapács és motozás

IMG_4263
A mai nap olyan, hogy nem bánnám, ha most kezdődne a nyári időszámítás, és előre kellene állítani az órákat… Bár az igaz, hogy Minerva ettől még nem lenne álmos… Marad a gumikalapács.

Korábban ilyenkor mindig azt mondtuk: nyűgös, mert jön a foga… Na ez a mentsége kilőve, hiszen már vagy egy éve mind kibújt, aminek ki kell. Most az időjárást szidjuk, hogy így megviseli szegény kislányt.
(Ez pedig megviseli szegény anyáját ugye, de ez most mindegy.)
Egész nap sír, vagy ha nem, akkor nyafog, és egyfolytában “anyaanyaanyaanyaanyaanyaaaaa” hallatszik belőle.
Semmi gond nem lenne ezzel, de sajna rajtam is jelentkeznek a fronthatás tünetei, így a fejem szinte szétmegy és a türelmem már kb. délelőtt 10-kor elfogyott.

Volt azért egy kis izgalom is a mai napban. A házunk előtt állítottak meg a rendőrök egy motorost. Megmotozták, elemlámpával átvizsgálták a motort, telefonálgattak, majd vagy fél óráig írogattak én meg állampolgári kötelességemnek tartottam, hogy mozizzak. Tök izgi volt.

Csináltam egy videót is ma. Sikerült elcsípnem azt a pár percet, amikor nem volt nyafka. Pedig ekkor kivételesen minden oka megvolt rá, ugyanis a játszótér, ahova indultunk, be volt zárva.

Mincsike, amikor meglátta ezt a videót, ezt mondta:
”Jaj, de nagyon aranyos ez a Mincsike.” :)

3 megjegyzés:

Raindrop írta...

Totál odavagyok Minyó cuccaiért. :) Önmagában is édes ez a kiscsaj, de olyan cukin öltözteted. :D

Lizzy írta...

1 hete nem tudok hozzászólni senki blogjához, most jöttem rá ,miért....hmm.. nem részletezem, mert nem egy felnőtt értelmes nőre vall:)

Mincsike irtó édes, idegesítő látni, hogy a sapka, amit vettem neki, és amit én 5 hónapos méretben rendeltem így nem is küldtem el (és más megvette...)azilyen cukron áll neki..
Miért nem írtok? Beteg valaki???
Ugye nem?
Gigi

Tinca írta...

Raindrop!
Igen, Mincsi öltözetére különös figyelmet szentelek, rátapintottál egyik gyengémre:) Azért még nem beteges, de már majdnem. Majd ha aktuális lesz, erről is beszélünk, nem csak a családfáról!:)

Gigi!
Szerencsére nem vagyunk betegek. A gépem vacakol megint.:( Az utolsó bejegyzesem 1,5 óráig írtam. Minden egyes karakter leütese után elugrik a kurzor máshova. Munkás igy irni azert se szoktak nagyon bocsi. Készülőben egy újratelepítés. Ha az sem segít, akkor nemtom, akkor kell egy új. Azért mobilon majd irok skype-ra!