2010. március 17., szerda

Van egy kis bibi…

Na jó, nem olyan vészes és ennél nagyobb sose legyen, de azért bibi… és bosszantó… és ez magyarázat lesz arra is, hogy miért jelentkezem ilyen ritkán.

Nem, nem vagyunk betegek. Megúsztuk ezt a telet takony, és minden egyéb kór nélkül. (kop-kop)
Mincsikém utoljára 2008. december első hetében volt náthás, előtte 2007. december első hetében. (Komolyan, hiszen ezért is tudtam megjegyezni.) Se azelőtt, se azóta semmi. (Közben már sérült a bal mutatóujjam hámrétege, mert úgy verem alulról fölfelé az asztalt, hogy nehogy a dicsekvésből elkiabálás legyen.) Örülök ennek a betegségtelenségnek, de nem furcsa, mert Martina se volt beteges soha. A gyerekorvosunk 1 évesen látta, utána csak 9 év múlva, amikor Mincsikéhez jött. Na de nem is itt van a bibi…

Az úgy kezdődött, hogy Martina számítógépe, amit 2007. december tizenvalahányadikán vásároltunk, 2009. december huszonvalahányadikán úgy döntött, hogy nem indul el. (A két dátumot csak azért szerepeltetem, hogy jobban el tudjátok képzelni mekkorát káromkodtam mit éreztem, amikor kezembe vettem a papírjait és megakadt a szemem egy nagy kettesen, ami a garanciára utalt. Ne mondja nekem senki, hogy ezt nem direkt csinálják. Nem vagyok hajlandó Murphy nyakába varrni ezt is. Valami alaplap stop parancsot kódoltak bele még a gyártósoron, ebben biztos vagyok. Nem hülyék ezek, de legalábbis nem maguk ellenségei. Ha 5-10 évig is bírnák a strapát, ők lehúzhatnák a rolót…)
Hetekkel később megszületett az ítélet: kuka! Mármint a mi részünkről. A szerviz egy összeget mondott csak, amihez hasonlót vadiúj netbookok árcéduláján szoktunk látni.
Megrendeltük. Másnap megjött. (Igen Gigi, nálunk is van olyan, hogy másnapra itt a rendelt cucc…) Ez is rózsaszín persze. (Bizonyára egy sima fekete 15 colloson nem lenne olyan cool Martina Facebook profilja.) A frappáns átadás után (erről később) volt öröm és videózás (nem mutathatom).

És akkor most jön a bibi…
Az én gépem is úgy döntött, hogy nem szolgál tovább. Apa szerint nem kéne ezen csodálkozni (idézem) “a billentyűzet alatt talán még ott lapul öreganyám lábkörme is”. Mert valóban, a billentyűzet vacakol. És ez ám a bibi…  Ezért nem tudok blogolni sem. Ezért vannak levél-adósságaim. Ezért nem tudok a barátnőkkel csevegni. Hát nem szomorú? Apa! Mondd meg őszintén: nem szomorú???

5 megjegyzés:

Raindrop írta...

Én nem vagyok Apa, de ez nagyon szomorú. :(
Azonnali megoldást kéretik eszközölni, hogy tovább pletyizhessünk!

Névtelen írta...

Ez tényleg szomorú! :(
Nekünk is csinálta ezt az Acer gépünk (mármint az alaplapos dolgot) de mindig kibuliztuk! Ha tudom, akkor Deni tudott volna segíteni! :( Rengeteg gépet vesz, így sok a kitöltetlen garilevél is.... Persze nem biztos, hogy olyan tipusú volt a Ti gépetek.
Tessék hangossan és látványosan szomorkodni, talán Te is kapsz új gépet Apától! :)

Kiss Zsu írta...

Igen, szomorú, és mivel az enyém is elhalálozott, kénytelen leszel személyesen pletyizni velem... :)

Vicus írta...

És aki MINDIG dolgozik, és SOHA nincs egy szabad perce sem, azzal ki, hogyan, mikor és hol fog pletyizni??? Szomorkodhatom nálad? :P
(Igen, MOST IS dolgozom, hajnali negyed egy. :( Iccakás vagyok...)

Pusziiiiiiiiiiii

Névtelen írta...

adrienn.podolak@gmail.com]

tőle rendeltem a nextet. Nem tudok még emailt írni ugye?