Májusban történt…

Valami ilyesmi cím dukál egy olyan blogba, ahol nem született új bejegyzés közel egy hónapja. Na jó, most akkor megfogadom, hogy gyakrabban fogok írni. Sokkal gyakrabban. Nem mintha bárki is hiányolta volna a bejegyzéseimet… (Olvas még valaki vajon?)
Na de mi is történt májusban…

A blogírást szinte teljesen hanyagoltam. Nem, most nem fogom teljesen Mironra, vigye el a balhét a Facebook (továbbiakban: FB) és a Photoshop (továbbiakban: PS). Ha van két percem, az elsőn időzök, ha van több, akkor a másodikat tanulgatom. Biztos GYES-betegség, de FB függő lettem teljesen. Szinte látom, hogy olvasóim fele fogja a fejét, hogy atya ég, ez nem normális, a másik fele viszont bólogat és örül, mert magára ismer. FB azért is bloggyilkos, mert sokkal egyszerűbb ott 1-1 mondatban megosztani az épp aktuális történéseket, mint itt kibontani egy bejegyzésben. PS-ről pedig csak annyit, hogy egy viszonylag új szerelem, akárcsak a fotózás.
Na de mi is történt májusban…

Miron 4 hónapos lett és 7,2 kg. (Milyen jó, hogy csak bizonyos korig jár együtt az életkor és a testsúly közlése…) A hónapforduló igazán örömteli volt számunkra. Aznap voltunk újra könnycsatorna átfecskendezésen, és bár nem volt könnyű most sem végigcsinálni, ezúttal eredményes volt a macera. Délutánra már majdnem tökéletes állapotú szemecskék néztek rám. Most még 1 hét szemcsepp-kúra következik, és azt hiszem elfelejthetjük ezt az egészet végleg. Nagy megkönnyebbülés, el se tudom mondani mekkora, hiszen születése óta nyomasztott.

Volt még egy nagy esemény ezen a napon. Délután letettem aludni. Hasra fordítva, ahogy szoktam, és képzeljétek el, hanyatt ébredt! Látni kellett volna az arcát, mennyire örült neki, hogy sikerült. Igazán rendes tőle, hogy pont egy hófordulóra időzítette ezt a mutatványt, így könnyű lesz megjegyezni.
Egyébként nagyon jó kisfiú. Amióta nem fáj a pocija pont olyan kisbaba, hogy nyugodtan lehet irigyelni. Éjszaka alszik, nappal vidám és kiegyensúlyozott.  Csak enni nem nagyon szeret, de gondolom csak azért, hogy ne mondhassam azt, hogy tökéletes. (De melyik pasi az, úgy őszintén…?) Mironról úgy nagyjából ennyi.
Mi történt még májusban?

Mincsikémet felvették egy másik oviba, szeptemberben ott kezdi újra a kiscsoportot, mert ugye évvesztes.  Nem volt könnyű döntés, de tudom, hogy sokkal jobb lesz így, jobb helyen lesz ott. Martina régi ovijába fog járni ő is, kedves és aranyos óvónénikhez, akik szeretettel várják őt.

Mincsike továbbra is egy kis tündér. Olykor sértődős és türelmetlen, de kedvességével minden apró rosszcsontságot feledtet.
Ma nagyon fontos dolog történt, életében először köszönt! (Szűk család nem számít bele.) Mindig megígéri, hogy fog köszönni, aztán ez mégis elmarad. Magyarázat rá: “De anya, én még olyan széltékeny vagyok!” (Vagy “szélénk”, vagy ”szélős”.) Okozott pár kellemetlen pillanatot, de úgy vagyok vele, hogy ha valaki ilyenen megsértődik, az tegye nyugodtan, engem nem érdekel. Minerva egyébként nem csak hogy nem köszön másoknak, nem is szól hozzájuk. Nem a köszönésen van a hangsúly, hanem tényleg azon, hogy nem szólal meg, mert bátortalan. Ma itt volt a doktor bácsi, és amikor elment, hangosan köszönt neki, és integetett is. Igaz, a “csókolom” helyett “sziát” mondott. Nem lett volna mégis jobb, ha csendben marad? Lehet, de én inkább megdicsértem.

Martina: – Mincsi, szerinted én kövér vagyok?
Mincsike: – Neeem, te fiatal vagy sziatal hagy, mint én!

És nem kövér… Hülye kérdésre hülye válasz, ugye?

Májusban egyébként nem történt semmi különös. Tényleg nem… Júniusban már fog. De remélem csak jó!