Mincsike a hős

Igen az, én pedig nagyon szerencsés és boldog vagyok, hogy ilyen kislányom van!

Az ébredés még nehézkes, hiszen nagyon korán van a fél 7 a megszokott 9 órai keléshez képest, de szerintem ez is kialakul majd. Az óvodáig végig beszél, be nem áll a szája. Amint átlépjük a küszöböt, megnémul, de együttműködik. Hallja szegényem, hogy néhányan torkuk szakadtából kiabálják sírva, hogy “nem akarok bemenni anyaaaaa” - de Mincsi egy hős. Miután átöltöztetem, megpuszilgatom, bemegy a csoportszobába. Nincs tiltakozás, nincs sírás. Ekkor becsukódik az ajtó, én pedig ott állok Mincsitlenül. Utálom ezt az érzést. Meg fogom szokni? Egy darabig keresem az ürügyet, hogy miért is maradhatnék tovább – megigazítom az oviszsákot, majd a cipőjét, rápillantok a faliújságra, újra és újra elolvasom az aktuális étlapot, aztán szép lassan kisomfordálok…

A tegnapi volt életem egyik leghosszabb délelőttje. Igen, ahogy terveztem, takarítottam. Persze némán, a zenét nem mertem bekapcsolni, hátha akkor nem hallom meg a csörgést, amikor épp az oviból hívnak, hogy azonnal menjek Mincsikéért. Apával olykor némán, olykor pedig versenyt sóhajtva kerülgettük egymást. Fél 1-re kell menni azokért, akik nem alszanak ott. Mi már délben elindultunk, pedig autóval 1,5 percre lakunk az ovitól… Biztos, ami biztos - hátha egy kicsit előbb bemehetünk…

Mincsike éppen kezet mosott, amikor megláttam. Nem rohant a karjaimba, úgy tudtam csak megölelni, hogy odahúztam. Ez jó jel – mondogattam magamban. Azt mondta az óvónéni, hogy pici sírás volt csak, és inkább csendben kesergett. Reggelit nem evett és ebédet se, csak megkóstolta… Hazafelé jókedvű volt, és nem tiltakozott az ellen, hogy holnap is menni kell.

A mai nap is hasonlóan alakult, azzal a különbséggel, hogy pici sírás sem volt. Az óvónéni újságolta, hogy ma már meg is szólalt – nagyszerű, akkor ezek szerint eddig nem… A reggelit megette mindet és az ebédből is evett.
Szerintetek túl vagyunk a nehezén? Mert akkor nagyon boldog vagyok.

Sajnos elég sokan 1-2 nap után lebetegedtek, és néhányan járnak ugyan, de folyik az orruk. Na ezt kéne még megúszni… Csak hogy továbbra is legyen miért szorítanotok. :)