2010. szeptember 29., szerda

Oviról – itt tartunk most…

Már múlt hét pénteken éreztem, hogy nehezebben megy be reggel a csoportszobába Mincsike, mint korábban, de ráfogtam arra, hogy fáradt, péntek van, stb… Azóta viszont sajnos csak rosszabb a helyzet, és egyre rosszabb.

Hétfőn már az ébredés is nehéz volt, bár akkor még nem gondoltam, hogy keddre ez súlyosbodhat.
A csoportszoba ajtóban a szokásos fék… Lecövekelt a lába, és nem volt hajlandó megmozdulni. Én toltam, az óvónéni húzta… Nagy nehezen átlépte a küszöböt, aztán hogy mit csinált utána, azt nem tudom, és azt sem, hogy elköszöntem-e az óvónénitől, vagy csak kirohantam…

Kedden az ébredés még nehezebb volt, pedig este 8-kor Mincsikém már aludt.
A csoportszoba ajtóban megállt, rámnézett, és könyörgött, a szemével, hogy neki oda ne kelljen már bemenni… Ölelés, puszi, nyugtatgatás, hogy ebéd után itt leszek, és hú, de milyen jó lesz addig itt játszani a többiekkel. Nézett befelé, de a lába nem mozdult. Toltam egy kicsit, de reménytelen volt, nyomta hátra a popsiját. Amikor az óvónéni is felfigyelt a síelő pózban lévő apróságra, odajött, felkapta és bevitte. Ha ez 1 másodperccel később történik, akkor Mincsike elsírja magát, ebben biztos vagyok. A továbbiakról megint nem tudok sokat, csak annyit, hogy nem evett, nem beszélt… Na erre mit mondana Ranschburg doktor? (Vagy nekem a Csernus…)

Annyira nem tudom, hogyan segíthetném őt, hogy könnyebben feloldódjon és végre jól érezze magát…
Itthon is megváltozott kicsit. (Kicsit?) Óvónénik – ha olvastok-, légyszi a beadott jellemzésből húzzátok ki egy határozott vonallal azt a szót, hogy “szófogadó”. Vagy nekem úgy is jó, ha a “nem” szócskát eléírjátok. Sajnos így van újabban, pedig erre olyan büszke voltam. Sőt, ha most az elmúlt napok ismeretében pozitív dolgokat kellene felsorolnom Minervával kapcsolatban, akkor a szép és jóevő után bizony levinném a hangsúlyt.
Lehet, hogy most túl negatív vagyok, és kicsit eltúlzom a dolgokat. Nagy baj nincs a viselkedésével, de az, hogy nem fogad szót, az megőrjít és nem ezt szoktam meg tőle.

Végezetül a mai reggel… Már az ágyban, amikor ébresztgettem kiabálta, hogy ő nem szeretne felkelni… Persze kénytelen volt. Öltöztetésnél megkérdezte, hogy: “anya, szeretnek engem az óvónénik?” Szívesen elmagyaráztam volna neki, hogy sokkal könnyebb lenne őt szeretni, ha megszólalna, és együttműködne, de úgy döntöttem, hogy ennek nem indulás előtt van itt az ideje. Helyette a leghatározottabban azt mondtam, hogy “igen, nagyon szeretnek”. Az oviban a szokásos megtorpanás, de most jóval messzebb volt a sírástól, mint tegnap…

Martina kérdezte tőlem este, hogy miért csodálkozok rajta, hogy ilyen nehezen megy… Tényleg, miért is? Na erről írok majd legközelebb…

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Annyra úúúúúútálom, hogy ennek így kell lennie. :(

Nekem aztán mondhatja bárki, hogy jó a gyereknek... úgysem hiszem el. Mármint az jó neki, hogy társaságban van, de az nem, hogy nélkülem. :(

Nem rontom tovább az amúgy sem jó kedvedet.

Nekem a dokim azt mondta, hogy Anna egy tökéletesen szocializálódó gyermek (nem úgy, mint én felnőttban... :P). Ezt csak azért írom, mert Anna mindenhol egy TÜNDÉR, de itthon egy nyafogó, néha elviselhetetlenségig ellentmondó, hisztis gyerek lett. Erre mondta a doki, hogy ez ezzel jár, valahol ki kell jönnie a feszültségnek. Majd megtanulja ezeket a dolgokat kontrollálni... azt megsúgom, nem tőlem. Ha olyan marad, mint most, akkor magától. :P

Kiss Zsu írta...

Egyetértek, és megnyugtatlak, az én lányomat a mai napig ki kell könyörögni az ágyból reggel, és kikiabál minket a szobájából, hogy "aludni akarok mééééég!" :)
Sajnos mást nem tudok tanácsolni, minthogy türelem, és kitartás, mondom ezt úgy, hogy amikor Dorka a bölcsit kezdte minden napot végigbőgtem...
És hidd el, nincs olyan gyerek, aki 3 évig nem szólal meg az oviban!:)
Időbe telik, amíg elfogadja, hogy ez mostantól így van, gondolj bele, nekünk felnőtt fejjel is nehezen megy beletörődni, hogy 3 év után nélkülük vagyunk, akkor nekik...
De veletek vagyok!!!!

Névtelen írta...

Én több, mint egy évig nem beszéltem, nem ettem, nem ittam, csak ültem egy helyben. :O De én nem vagyok egy átlagos lelkületű ember :P, Mincsike sokkal de sokkal talpraesettebb csaj!!!!

Ivett írta...

Tinca! Ez változni fog!!!!!!!!
Csenge szerencsére egész jól vette az akadályokat eddig. Csak 2-szer sírt. De az itthoni cirkuszait ott is előadja: ha valami nem sikerül elsőre abban a pillnatban ordít, ahogy a fiúk tették.
Oviba viszont jó ha jár a gyerek, hogy szocializálódjon. Ezt most azon látom, hogy a fiaim elsősként jól veszik az akadályokat a suliban, míg más gyerek, aki talán csak 1-2 évet járt oviba, nehezen alkalmazkodik a suliban. Mert ugye a kissebségnél eddig nem volt divat oviba hordani a gyereket, csak mostanában, hogy pénzt is kapnak érte, és azok a gyerekek a suliban nem is tudnak viselkedni. Sokat panaszkodnak rájuk a fiúk.
És ez azoknál észrevehető, akik keveset jártak oviba.
Bele fog jönni Mincsike is.
Nekem talán azért szerencsésebb a helyzetem, mert én már születése óta hordom oda Csengét, mert a fiúk is abba a csoportba jártak, ismeri 3 éve a helyet.
Kitartás!

Ivett írta...

Na, elkiabáltam ...
Ma reggel hüppögve sírt Csenge, hogy ne menjek haza az oviból ...
Múlt héten pénteken a kis barátnőjét hazavitték délben az oviból, és ez nagyon megviselte. Szerintem most azért sírt. Majd elmúlik.

Tinca írta...

Köszi mindenkinek, hogy írt, és bocsi, hogy nem reagáltam... Minden mondat jól esett, és hálás vagyok érte!