2011. január 12., szerda

Barbinő

Mincsike is sokat Barbie-zik  (továbbiakban: barbizik) mostanában, mint a többi hasonló korú kislány.
Nem tudom ki, hogyan szokott velük játszani, nálunk nagyjából úgy megy az egész, hogy amit én felöltöztettem, azt ő levetkőzteti. Később megint rá kell adnom valamit, nehogy “megszázzon”, de végül az is lekerül róla, tehát az egész csapat többnyire meztelen.

A játék további részében általában a jobb kézben lévő barbi beszélget a bal kézben lévővel. Hangosan. Legalábbis hangosabban, mint ahogy a vonal túlsó végén beszél hozzám a barátnőm, és annál is hangosabban, ahogy még elviselhető az Apa által nézett hírműsor. Na, de nem is ez a lényeg.

Jöjjön egy kép, utána folytatom:

IMG_8241A fotózás közben elhangzott szöveg:
“Héé, hellószia, ki jön helem csajozni?” – kérdezte az egyik fiú a többitől. (A többi nem látszik a képen.)

Majd picit később, Mincsike ismét megszólalt:
”Légyszi adj egy barbinőt, mert nem érem el!”
Igen, BARBINŐT! Nem babát, nőt.

page

Számomra nem kérdés, hogy melyik képen látunk babát. Tehát akkor őszintén: teljesen jól látja a dolgokat, ugye?

***

Közben véletlenségből Mincsike ovis barátnőjéről Laráról tudtam meg “titkokat”…
Náluk minden családtagnak, rokonnak, ismerősnek van egy barbi megfelelője, tehát minden barbinak neve. Ezt a képet ma kaptam, ez a mi családunk. :) (Illetve a mi családunk a jövőben.) Édes, ugye? Bár lehet, hogy ha sokat barbiznak majd együtt, akkor csak két kategória lesz nők és pasik. Előre bocsi érte. :)

IMG_0247

6 megjegyzés:

Nicole írta...

Helló Barátosném! meglahet hogy Lara lefokozza majd a családokat nőre és férfire, de az is meglehet hogy Mincsike szobájába költözik majd a mi családunk :D:D:D:D

Tinca írta...

:)) Oké, benne vagyok. Sok van, így egy fél tucatnyit simán elkülönítünk erre a célra, úgyhogy hajrá!:))

Kiss Zsu írta...

Akkor örülni fog a megkésett karácsonyi csominak...:P :):)

Edina írta...

Hány barbija van? Nekem 2 lány, 1 fiú és 2 csecsemő volt. Sajnos egy sincs meg. Alig várom hogy vehessek Vivinek. :)

Tinca írta...

Zsu, mégis feladtad???

Edina! Sok, nagyon sok, de persze kevesebb, mint az elég. :) Na jó, ez nem mind Mincsié. Nagyon sok az enyém :) a legtöbb pedig Martináé. Emlékszem, én hatodikban vagy hetedikben még azt kaptam szülinapomra a dollárboltból. :)

Edina írta...

Jól sejtem hogy Martina nem örült volna 7. osztályban egy Barbie-nak a jó bizonyítványért? :D Vajon hány éves korig babáznak a mai lányok? Erről tanulmányt lehetne írni.