2011. január 5., szerda

Rutinos kezdő

Ez lennék én. Bár az ember azt gondolná, hogy egy 35 éves nő, aki a harmadik gyermekét várja már sok újra nem számíthat a témában, pedig debizonyám, hogy igen. Máris kibontom a témát, hogy értsétek…

3 szülés, 3 kórházban, 3 orvossal, 3 szülésznővel.
A szó, amit kihagytam a számok után: “különböző”.

Szültem már Tatán, Budapesten a Péterfyben és most ugyanerre a hőstettre készülök egy harmadik helyszínen, Tatabányán. (A miérteket most hagyjuk, a váltás rajtam kívülálló okok miatt történt mindegyik esetben.)

Kórházak

Szültem természetes úton, fájdalomcsillapítás nélkül. Szültem természetes úton, epidurális érzéstelenítéssel. Sajnos ezúttal nem választhatok, de ha a kulcsszó továbbra is marad a “különböző”, akkor egy spinális érzéstelenítésben végzett császármetszést jósolok.

Feküdtem 8 ágyas szobában 11 napig, ahol 3 óránként kaptam meg a babámat szoptatásra.
Feküdtem alapítványi 2 ágyas szobában 3 napig, ahol éjjel-nappal velem volt a pici, csak fürdetésre vitték el. Most elvileg 3 ágyas baba-mama szobára van esélyem, ahol éjjel-nappal velem lesz a pici, még fürdetni is én fogom, és elvileg 5 nap után engednek haza.

(Ajajj, ez így nem lesz Nektek túl érdekes ne haragudjatok, de most már ha másért nem, magam szórakoztatására befejezem.)

1997-ben kifogtam egy látogatási tilalmat, de egyébként az újszülötteket ablakon keresztül mutatták meg a családnak.
2007-ben a szobámba is bejöhetett látogató és a picikét is bárki dajkálhatta, akinek a kezébe nyomtam.
Most kőkemény szigorra kell felkészülnöm. (És persze a látogatási tilalom sajna most is erősen benne van a pakliban…) Szobába senki nem jöhet be, nekem kell kimenni a látogatókhoz. Babucit pedig tévén keresztül mutatják meg a látogatóknak. (Milyen jó lenne az a bizonyos arany középút…)

Szültem a kiírás előtt 3 nappal, szültem 7 nappal. Úgy tervezem, hogy ezúttal is korábban leszek túl rajta, mondjuk 11 nappal, január 27-én. (Így könnyen megjegyezhető lesz majd a gyermekeim születésnapja 25-26-27-e.)
De hogy az időpontot is belőjem: szültem 16:05-kor, 05:30-kor… Miron vagy délelőtt 10:30-kor, vagy este 21:00-kor fog megszületni a nagy számok törvénye szerint. :)

Először 11 órát vajúdtam, másodszor 9-et. Most elvileg akkor a 7 jönne, de én ezt eléggé sokallom, legyen inkább 11-9, ebben is van logika. :)

Amikor Martinát szültem Apa fényképezett.
Minerva születésénél Apa fényképezett és kamerázott is. (Igen, pont úgy, ahogy elképzelitek – nem jutott szabad kéz a homlokomat törölgetni, de erre szerencsére nem is volt szükség.)
Mironnál hogy lesz? Még hadd ne mondjak semmit, de elképzelhető, hogy ez is máshogy…

Semmi nem történt ugyanúgy, se a 9 hónap alatt, se a szülésnél…

Első terhességem alatt megvesztem a sportszeletért.
Másodszorra a piros fagyasztott bogyós gyümölcsöket kívántam. Most a petrezselymes krumplit tudnám naponta megenni lehetőleg hallal, de a hangsúly inkább a petrezselymes krumplin van. És persze amit már említettem korábban: Miron folyton narancsot kér. Nem én, hiszen én nem szeretem.

Kaják 

És ugye voltak a problémák…
1. magas vérnyomás, ödéma, erős hízás
2. rossz AFP eredmény
3. műtétem, majd most ez a kemény megfázás…

3x kellett babakelengyét vásárolnunk. Minerva 10 évvel Martina után született, így nyilván mindenből újat vettünk, amikor újra állapotos lettem. Ezeket persze mind gondosan eltettem a harmadik babánknak, de a színvilág valahogy nem passzol egy minipasihoz, így harmadszor is be kell/kellett vásárolni.
És persze minden szülés előtt tájékozódnom kellett a helyi szokásokról, hogy mit kell és mit tanácsos bevinni magammal a kórházba…

Valahogy be kéne fejeznem ezt a posztot…
29 hónapot voltam állapotos éltemben. (Tudom, a múlt idő még nem indokolt, de megelőlegeztem.) Jesszus, ez majdnem 2,5 év!
A rámrakódott, és felgyülemlett kilókra most nem térek ki – biztos megértitek. Helyette jöjjön egy másik összesen: Mire Miron szobatiszta lesz elmondhatom, hogy kb. 6 évig volt állandó tétel a bevásárlólistánkon a pelenka! 

De ami egészen biztosan nem változik harmadszorra sem: Ezúttal is Apás szülésre készülünk!

 

5 megjegyzés:

Edina írta...

Dehogy volt ez unalmas! Szívesen olvastam. Én gyors és könnyű szülést jósolok neked, mert aki 3-szor bevállalja, az megérdemel egy ilyet.:) Apa meg ezúttal figyelhetné az eseményeket a saját szemével, nem csak a kis képernyőn keresztül. A tatabányai kórház belülről is ilyen szép?

Raindrop írta...

Annyira csodás és megható volt olvasni. :)
Mondtam már, hogy szeretlek?

Timi írta...

Jaj de aranyos poszt!:))))))))))) Ne szóld el magad, lehet, hogy ez a harmadik tényleg két óra alatt zajlik le, és Apa nem is ér oda, ezért lesz ez megint totál más:D Olyan furcsa, hogy van, ahol kamerán meg üvegfalon át mutogatják a babákat! Nálam a Schöfiben is bababarát elhelyezés volt és bejöhetett azonnal bárki a szobába is. Az Istvánban is így volt. Mondjuk fárasztó is, de nem mamabarátról beszélünk ugye. Remélem, hogy ez is nagyon szép, és emlékezetes szülés lesz Neked! Ujjaim keresztbefonva:)))))) Azért érjen oda Apa!!!;))

Névtelen írta...

Jó reggelt !
Én nem is gondoltam a homlokod törölgetésére. Nem mehetek be? Vili meg nyugodtan fényképezhet, videózhat, csacsoghat Danival :)
bár ha látom mi történik ott lehet, hogy megkérem a Lacit amit betett azt vegye ki nekem onnan de rögtön :)

Tinca írta...

Edina!
Köszi a jóslatot, remélem igazad lesz.
Igen, belül is ilyen szép a kórház. Viszonylag új és korszerű. A körülményekkel nem lesz gond, remélem mással sem. :)

Erika!
Aranyos vagy, hogy így látod, én száraz tényeknek gondoltam, azért is írtam, hogy másoknak unalmas lehet...
De én is szeretlek, ez egyszer biztos!
És a pogik gyönyörűek, párocskám épp a napokban kérte, hogy süssek, de még nem kerestem receptet. Nem is fogok ezek után, de majd megyek kérdezni. :)

Szia Timi!
Köszi a keresztbefont ujjakat, számítok Rád nagyon!

Zsuzsi, egy biztos: baba bent, repülő fent még nem maradt, tehát ki fog onnan jönni. Arra már nincs garancia, hogy annyira élvezetes lesz, mint a - tizennyolcas karika - "betétel", de hogy utána nagyon jó lesz, az tuti. :)