Akacsalád

Miron ma úgy ítélte meg, hogy keveset foglalkozom vele. Legalábbis átlag félóránként idejött és “kikacsizta” a gépemet. Nincs a világon olyan reflex amivel ez megakadályozható lenne. Az ember az első ilyennél még könnyes szemmel büszkélkedik, hogy milyen ügyes, milyen nagy már és okos, kb. huszonötig jókat nevetgél rajta, de aztán már nincs mit szépíteni: marha bosszantó. Bosszantó, mert akárhogy is igyekeztem, általánban nem előzte meg mentés ezeket az lépéseket. Persze ez már az én bajom. Meg az is, hogy nem csak kikapcsolta, hanem amikor erre járt, lábujjhegyre állt és nyomott egyet-kettőt az egér gombján, meg persze tekergette a görgőt. Nem minden esetben tudtam lekövetni a kurzor útját, így kedves Ismerőseim, ha rám nem jellemző bejegyzésekre érkezett lájk a Facebook-on, úgy részemről sztorno, bocsi.  (Gondolok itt a “Snoopy forever”, vagy “Szeretem a hajvasalóm”, esetleg “Bundáskenyér reggelire” - jellegű értelmességekre.) Ezt most a poén kedvéért írtam, de egyébként volt  már ilyen,  egy árnyékolástechnikai oldallal. Na de haladjunk…

Most az a rész következik, amikor a büszke, elfogulatlan, objektív megítélésre kész anya (Én) hosszasan áradozik az ő gyönyörű és nagyon okos kisfiáról (Miron).

Ezzel a képpel szerintem masszívan alátámasztottam azt, hogy gyönyörű, úgyhogy ugorjunk arra, hogy milyen okos is.
Jelentem elkezdett beszélni! Igaz, még kicsit szegényes a szókincse, de a legfontosabbakat, amit egy pasinak illik, azt már mondja. Gondolok itt a pocakjára (abíd, vagy inkább már ebíd), a távirányítóra, és mindenre, amit működésbe lehet hozni, be lehet kapcsolni (kacsí), na meg a lányok (csa(j)-csa(j)-csa(j)). Ez utóbbiról szerencsére még nincs sok fogalma, csak maga a szó tetszik neki. Beszúrok egy videót, ami nagyon ide passzol, hanggal nézzétek, ha tehetitek.

Na, milyen? Nem, nem hallgattam még meg százszor ezt a számot, esküszöm!
Azt, hogy “anya”, továbbra se mondja, helyette gyűjtőnevet használ a megszólításunkra, legalábbis most ezt figyeltem meg. Eddig azt hittem, hogy csak Apa az “aka”, de többször tapasztaltam, hogy nekem is ezt mondja, sőt, ha Martinának kiabál, akkor is akát mond. Így most egyelőlre mi vagyunk az Akacsalád.

Még az altatását szeretném elmesélni Nektek, aztán megyek aludni, mert nem túl pihentetőek az utóbbi éjszakáink, ugyanis Miron meg van fázva, folyik az orra, köhög, meg minden, ami ezzel jár…
Nekem azért nagyon furcsa, mert a két lányt, kézben kellett altatni nagyon sokáig és addig nem jöhettem ki a szobából, amíg biztosan el nem aludtak. Mironnál délután is és este is, a következő a forgatókönyv:

Szólok neki, hogy gyere kicsi, megyünk aludni. Ő jön felém, közben integet annak, akit éppen lát, de ha nem lát senkit, akkor is. Cumi be, felveszem, felmegyünk a szobába, leteszem a kiságyba, odaadom neki a teáját, iszik pár kortyot, majd bedugja a szájába a másik kezében lévő cumit, a teáját pedig nyújtja felém. Elveszem, ő integet pápát, majd befelé fordul, én kijövök, ő pedig elalszik. Nekem pedig szinte minden alkalommal könnyes a szemem, annyira meghatóan édes! És persze megkönnyebbülve, felsóhajtva jövök le a lépcsőn, hogy vééégre  egy kis nyugalom… és most akkor mossakfőzzektakarítsakvasaljak, vagy csak üljek egy kicsit ide a géphez…?