2014. március 9., vasárnap

Három hét ovis történései

Ígértem, hogy még mesélek Miron első ovis napjairól. Egy csokorra való aranyos sztori már összegyűlt, leírom, hogy ne felejtődjön el.

Miron megkérdezte az óvó nénitől: “Szeretsz?” Óvó néni meglepődött a kérdéstől, mosolygott és bólogatott. Erre Miron: “Ne bólogass, mondd!”

Van egy kormánya, amit mindig, mindenhova viszünk magunkkal. Semmi különös, így néz ki:

wii-wheel-3-500x500

Ha itthon zenét akar hallgatni, akkor az az első, hogy keresi a kormányát, mert miközben szól a zene, ő fogja és táncol vele. Na jó, a tánc az kicsit erős, körbe-körbe pörög, szédülésig. Persze oviba is visszük minden nap, ahogy a kutyusát is, ami alváshoz kell. (Meg ahogy néha a szappant is.)

Ma reggel odament hozzá egy kisfiú még az öltöző szekrényeknél és aranyosan megkérdezte tőle: “Megígéred, hogy máskor nem fogsz fejbe vágni a kormányoddal?” Miron csak nézett, nézett, és őszinte leszek: nem ígérte meg. Hozzáteszem,  biztos vagyok benne, hogy tudatosan. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez így nem valami jó, hogy üt-vág a kormánnyal, mert az eléggé tud fájni, de teljesen kikelve magából értésemre adta, hogy a kisfiú el akarta venni a kormányát.  Hmm, azt hiszem erről még fogunk beszélgetni.

Mint ahogy a vonatról is, ami az ovi udvarán van. Miron imádja, és azt gondolja, hogy az az övé. Csak az övé. Egy nagyobb vonatról beszélek, ami több részből áll, tehát jó néhány kisgyerek bele tud ülni. Mondjuk nem akkor, amikor Miron is ott van, mert akkor csak egyszemélyes. Mindenkit elzavar, kicsit is, nagyot is. Egyedül Mincsi ülhet bele a barátnőjével. Szegény Tibusnak – középsős kisfiú - is ez lett a veszte. Szeretett volna vonatozni egy kicsit, de Miron szerint ez még ötletnek is rossz volt, így nyakon vágta szegényt. Itthon aztán többen, többször próbáltuk neki elmagyarázni, hogy ez így annyira nem jó, és az a vonat Miron nem csak a tiéd! Erre azonban Miron részéről sokadikra is csak egyféle válasz érkezett: “DE!”

Óvó néni mesélte egyik nap nagyon nevetve, hogy képzeljem el, volt fodrásznál, és másnap, amikor jött dolgozni, Miron meglátta, megdöbbent, és két kézzel magyarázva kérdezte: “Hát te meg hogy nézel ki???!” Kitört belőlem is a nevetés,  majd a helyzeten javítva második reakcióként azt mondtam, hogy nagyon jól áll Zsuzsa néninek. Persze nem haragudott, sőt nagyokat nevetett az egészen. Én pedig büszke voltam, hogy végre egy pasi, még ha kicsi is, aki észreveszi, ha fodrásznál járt az ember.:)

Nagyon cuki egyébként, ahogy mondja hogy Zsuzsa néni. Valahogy így: Susa néni. :) Mázlija van, mert mindkét óvó nénijét így hívják, így nem kell annyi nevet észben tartania. Bár megdöbbentem, mert 3 hét ovi után, úgy fújja a gyerekek neveit vezetéknévvel együtt, hogy csak lesünk. Akármilyen Sófika például a legszebb kislány a csoportban. (Az ízlése még biztos csiszolódik.) Valamilyen Somblőr (Zsombor) pedig nagyon rossz fiú.

Mesélték az óvó nénik, hogy egyszer nagyon mérges lett valamiért Miron, és odament hozzájuk, majd ezt mondta: “Ezt a rossz gyereket azonnal vigyétek ki innen.” Nem tudom mi volt a kisfiú bűne, de Miront idegesítette. Mint az is, hogy egyik alkalommal nagy volt a zaj, és megkérdezte az óvó néniktől: “Ezt hogy lehet kibírni?”

Még nagyon az elején olyan álmos volt mindig, mire az ebédre került sor, hogy ő 2 perc után felállt az asztaltól és lefeküdt aludni. Valamelyik nap kérdeztem, hogy szokott-e enni ebédet. Azt mondta az óvó néni, hogy most már nagyon jó, mert már ott marad az asztalnál – ezek szerint eddig nem így volt  - és eszeget is. A végén pedig ügyesen kiviszi a tányérját és a kanalát.

Ha sorakozó van, állítólag az első helyre törekszik. Jót nevettem amikor mesélték, mert Mincsikénél pont azt szoktam meg, hogy mindenkit maga elé engedve az utolsó sorban áll. Miron más, nagyon más.

Most már talán túl vagyunk a nehezén, és remélem nem kiabálom el, de úgy érzem szívesen megy oviba. Első nap után megkaptam a szemrehányást: “Miért hagytál itt???” Majd mondott olyat is, hogy: “Sírdogálok az oviban.” Napról napra azonban egyre jobb a helyzet. Az utóbbi reggeleken például már alig bírta kivárni, hogy levetkőztessem, türelmetlenkedett, majd úgy rohant a csoportszobába, hogy szinte elbúcsúzni se tudtunk. Nagyon imádom, hogy van egy ilyen okos nagyfiam, de azért néha még hiányzik a kisbabám. :)

Nincsenek megjegyzések: