2009. szeptember 20., vasárnap

Hétvégi helyzetjelentés

Kezdem azzal, hogy nagyon álmos vagyok, csak azért döntöttem a blogolás javára az alvással szemben, mert nem akarok csalódást okozni azoknak, akik várják az újabb bejegyzéseket.
Nem, nem vagyok netfüggő… Na jó, az igaz, hogy azért vagyok álmos, mert napok óta éjfél – oké, inkább 1… jóó, igazság szerint, mivel Apa is figyelemmel kíséri a blogot - 2 körül kapcsolom ki a telefonomat, addig olvasok. Tudom, nem szép dolog
Daniellát hibáztatni ezért, de én simán megteszem.

Minerva – elvégre az ő blogja, róla is essen pár szó – éppen rajzfilmet néz, hogy én gépezhessek. A barátnőm az előbb írta, hogy náluk is hasonló a szitu, azzal a különbséggel, hogy ott apuka vasal. Ő nyert, az enyém tévézik, legalábbis azt hiszem - nem látom a nagy kupac vasalnivalótól.

Ott tartottam, hogy álmos vagyok. Megrázó volt péntek reggel is, ahogy ébresztett a telefonom. Komoly fogadalmat dolgoztam ki mire leértem a lépcsőn: este 9-kor lefekszem. (Na persze…) Gépiesen csomagoltam Martinának a tízórait. Közben eszembe jutott egyik ismerősöm, aki azt mesélte, hogy anyukája reggelente számtalanszor félálomban csomagolt, így ő sokszor pórul járt, mert két fél üres zsemlét talált összeborítva a szalvétában, míg a mázlista tesójának két májkrémes fél jutott. Szerencse, hogy egy iskolába jártak és egy idő után saját érdekükben, együtt ettek szünetekben. Martina minden hibalehetőséget kizár, csak egy zsemlét kér.

Álmos vagyok, és egész hétvégén az voltam. A felmosáshoz, a mosogatáshoz, a vasaláshoz. Na de annyira csak nem lehetek puhány, hogy egy-két-hááá adag boldogsághormon jótékony vásárlás formájában ne férjen bele. Voltunk itt-ott, vettünk ezt-azt. Bővebben?

Például egy ilyet:

IMG_1431

Na, mi lehet ez? Oké, kicsit segítek:

IMG_1429

Ergonómikus kialakítású zsírkréta az apró kezekhez. Törésálló, és ami a legfontosabb: lemosható!!! Az árát légyszi ne kérdezd. Itthon, a blokk tanulmányozásakor döbbentem rá, hogy ha valamit a “kiárusítás” feliratú tábla alól vételezek, az nem azt jelenti, hogy olyan olcsó, hogy szinte ingyen van, csak vigye már el végre valaki. Egyáltalán nem azt jelenti. A csepp alakú zsírkréta esetében különösen nem.

Vettem egy ananászt is. Utálom az ananászt, de bizonyos időközönként meg kell róla győződnöm, hogy nem változott-e az ízlésem. Hát(tal nem kezdünk mondatot) még mindig nem.

A cipőboltban, (ahova azért mentem be, hogy vegyek magamnak egy cipőt, és úgy jöttem ki, hogy természetesen nem vettem – magamnak, de Martinának klassz az új lila csizmája) szóval a cipőboltban Mincsike megpihent egy kicsit.

IMG_0701 IMG_0699

Sokat futkározott, sokat kiabált, összességében nagyon jó kislány volt. Készítettem egy édes videót is hétvégén, azzal jövök legközelebb.

5 nap múlva megyünk a minivakációra. Nem bánnám, ha ez a szép nyári idő kitartana addig. Tudom, nem fog, hiszen hazafelé hallottam a rádióban: Pénteken jön a hidegfront. Pénteken. PÉNTEKEN! Ez persze Zsuzsiék miatt van. Nekünk mindig szerencsénk volt, nyaraláskor szép időt fogtunk ki. Ők vonzzák az esőt, és most együtt megyünk. Illetve külön, de ugyanakkor. Azt hiszem, ezért még számolunk!

Nincsenek megjegyzések: