2009. november 3., kedd

Fluvál P

Martina ma egy papírt  hozott haza az iskolából. Megszólítás “Tisztelt Szülők”, aláírás nincs rajta. Egy OEK logó felül és egy www.antsz.hu honlap ajánló úgy középtájékon. (OEK: Országos Epidemiológiai Központ, de bevallom rá kellett keresnem, mert fogalmam sem volt.) Az első oldal az 1. számú melléklet, a második oldal a 2. számú, de hogy minek, azt nem tudom.
A 2. számú mellékleten megkérnek rá, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy a világjárványt okozó influenza elleni védőoltásban részesüljön a gyermekem.
Holnapra kell nyilatkoznom, és aláírni.

A gyerekorvosunk, azt mondja, hogy nem kell oltani. 
Olvasom a híreket, és erősen hajlok arra, hogy mégis kell.
Megijeszt ez a bizonytalanság. Kb. ugyanannyi érvet tudok felsorakoztatni ellene, mint mellette.
Hogyan kell úgy döntenem, hogy megóvjam és ne legyen beteg??? Annyira féltem őt. És féltem magunkat, és féltem a családot. És mindenkit, aki számít, aki fontos nekem.

Azt hiszem feldobok egy érmét…

Mi egyébként így védekezünk a bacik ellen:IMG_2459Ezt ragasztottuk a bejárathoz, és a fürdőszoba ajtóra. Azért találtuk ki, mert olyan kellemetlen rászólni valakire, hogy kezdje kézmosással, mielőtt bármihez hozzányúlna.
Szóval állandóan mossuk a kezünket, és mosatjuk/ mosatnánk másét is. Közben reménykedek, hogy ennek az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja, és nem lesz beteg senki, ha pedig mégis, sitty-sutty átvészeli szövődmények nélkül.

Közben ezt kaptam Gigitől:handwashing-31 Holnap azt hiszem ezt is kiragasztom. Köszönöm!!!

5 megjegyzés:

Lizzy írta...

Anya kórházban dolgozván nap mint nap hall az influenzáról, de mindenki elbagatellizálja.
Amiben mindenki egyet ért:
Ha immunbetegséged van, terhes vagy, vagy nagyon idős, tüdőbeteg, vagy 1 éven aluli a baba, akkor nem árt az óvatosság, és esetleg megfontolandó az oltás.
HA ezek közül egyik sem vagy-ergo egészséges fiatal felnőtt, vagy 2-3 éves gyerek...akkor 1 hét alatt simán kimászol belőle, persze, sz*r, mint minden influenza, de nem más,mint egy sima mezei.

Én nem kapok oltást, és Anyáék sem oltatják be magukat.
Vallásos alapossággal és rendszerességgel mossuk a kezünket, a bolti tejet és bármit amit meg lehet, megmosunk vásárlás után, és nem állunk közel ismeretlen emberhez a buszon.
De Te dönts, ahogy jónak látod, csak szólok, hogy szerintünk fel van fújva durván a para.

Cupp

Tinca írta...

Köszi Lizzy drágám!
Visszaküldtem a papírt, első körben NEM-et mondva, aztán majd meglátjuk.

Unknown írta...

Én tegnap beoltattam magam,mivel én is kórházban dolgozom!Valóban fel van fújva az egész oltásügy,de én mégis kértem a gyerekemnek,merthogy allergiás asthmás !!!!

Tinca írta...

Gigi, miért változott a helyzet?
3-án írtad, hogy nem kapsz oltást, ma 7-e van, és megkaptad.
Mindenki kapja, vagy csak a kórházi dolgozók?

Reni!
Értem én, amit írsz, és tudom, hogy mérlegeltél előtte.
Azért szorítsunk együtt, hogy tényleg csak felfújták ezt az egészet!

Lizzy írta...

Nem félek jobban, de nem akarom terjeszteni, és beteg sem akarok lenni,mert akkor Lizu is elkapja...és feleslegesen szenvednénk..megkaptam, a kórházban automatikusan kérhetsz, ott helyben megszúrnak, be se kell menned a körzetihez.
Gy is megkapta, Lizunak nem adtunk.

Gigi