Mincsike és a(z) (nem)evés

Nem vesztünk el és betegek sem vagyunk, nagyon köszi annak – pl. Vicus –, aki aggódott értünk.
Minden rendben… Nagyjából. Bár utálom, hogy folyton esik az eső, utálom a H1N1 parát és utálom, hogy Minerva nem eszik rendesen.

Hány napig lehet bírni hasznos táplálék nélkül?
Hogyan lehet valakivel megszerettetni az evést?
Próbáltam én már mindent. Nem kérte az egyik félét, felvonultattam még vagy ötöt, persze hiába – egyik se tetszett neki. Az sem, ami előző nap igen.
Nem evett az ebédből? Sebaj, gyorsan nekiálltam valami mást készíteni.

Az az igazság, hogy nem most kezdődött ez, hanem még tavasszal, de akkor ráfogtuk a fogacskákra. Nyáron ráfogtuk a melegre. Mostanra elfogytak a kifogások, és nagyon nyomaszt ez a dolog.
Még az orvosunknak is bemószeroltam, aki szerint semmi baj ezzel a gyermekkel, egészséges, jó húsban van – 15 kg –, de végül írt fel Peritolt még a nyáron, mert látta rajtam, hogy nem tudott megnyugtatni. Kiváltottam, de nem adom neki, utálom gyógyszerezni. És persze úgyse nyelné le. Megkímélem az olvasóimat annak részletezésétől, hogy mi történik, ha megérzi bármilyen kanalas orvosság ízét a szájában. Szerencsére sose beteg, nem szokott hozzá.

Próbáltam azt is, hogy nincs alternatíva, nem tetszik neki az ebéd, nem kap mást. Semmi nasi, semmi cukros lötyi, csak víz. Hosszú órák múlva elkezd nyűgösködni. Éhes, és ezért rosszkedvű. Jön a hiszti, és hirtelen semmi nem jó. Persze ennivalót nem kér. Később már ordít mindenért, próbálom megetetni mégis, de nem kéri. Ha mégis kér valamit, az vagy kakaó, vagy kiszli*.
Mit lehet ilyenkor tenni?

Apa mondott olyat, hogy ki kéne találnom, hogy mit szeretne enni és azt adni neki. Persze ezt is próbáltam már sokszor, de úgy látszik béna vagyok hozzá, nem tudok ráérezni az ízlésére. (Zárójelben jegyzem meg, hogy valószínű az oviban nem lesz választék, az óvónénik se lesznek kiképezve gondolatolvasásából és eszközeik sem lesznek egyedi igények kielégítésére.)

Próbáltam már asztalnál ülve, próbáltam már tévé előtt, hintalovon, hintaszékben, próbáltam úgy, hogy mentem utána a tányérral és a kanállal, próbáltam trükkel, próbáltam viccesen, próbáltam játékosan és igen,  újabban már próbáltam zsarolva, fenyegetve és büntetve. Vettem neki új tányérokat, evőeszközöket, ehetett kézzel-lábbal, nagykanállal, de hiába.
Az első kanálnál még elhangzik, hogy “aja, ez nagyon szinom”, de 5-nél tovább ritkán tudom számolni a falatokat, mert elhangzik:
- nem kérek többet,
- elég volt,
- hmm, ez nagyon jól esett,
- eleget ettem - vagy ami a legjobban bántja a fülem:
- nagyon sokat ettem.
A hideg kajákkal egy fokkal jobb a helyzet, de az is nagyon rapszodikus.

Amit minden körülménye között megeszik, olykor meglepő mennyiségben:
- kígyóuborka nyersen,
- savanyúságok,
- alma,
- majonéz (amennyiben ez ide sorolható),
- levesek,
- rizs csupaszon,
- fagyi,
- eper (persze nem ilyenkor),
- tojás (bármilyen formában)

Sajnos több nem is jut eszembe.
Erősítsetek meg, hogy fenti összetevőkből nincs az a háziasszony, aki képes változatos heti menüsort összeállítani.

Minerva szerintem az egyetlen gyerek, aki utálja:
- a túrórudit,
- a tejbegrízt,
- a krémtúrót,
- a görögdinnyét és
- a pizzát.

Hát(tal tudom nem kezdünk mondatot) így állunk. :(

Bökszike és Ági!
Nektek még nem is köszöntem. Jó tudni, hogy Ti is olvastok, köszönöm szépen! :)

* Kifli – kenyérfélék és pékáruk gyűjtőneve Mincsikénél