2009. november 13., péntek

Mindjárt és társai…

IMG_2600

Mincsike nincs tisztában, illetve nem akar tisztában lenni néhány szó jelentésével. Konkrétan a “mindjárt”-ra és szinonimáira gondolok.
De fogalmazhatok másképp is: Mincsike nagyon türelmetlen!

A “mindjárt” neki annyit jelent, hogy hiába kér valamit, nem történik semmi, nem kapja meg, mert nem tudjuk vagy nem akarjuk megérteni, amit mond. Helyette folytatjuk a megkezdett tevékenységünket, csak közben egyre többször és egyre ingerültebben mondjuk, hogy “mindjárt”.

Mit tehet ilyenkor egy kicsit több, mint 2 éves?
Kérheti újra, erőszakosabban.
Könyöröghet.
Megfenyegethet, hogy sírni fog.
Sírhat.
Hisztizhet.
Duzzoghat.
Mincsi rendszerint fenti lehetősége mindegyikét kihasználja.

Az egészből nem azt érti meg, hogy a “mindjárt” azt jelenti, hogy amint befejeztem ami épp halaszthatatlan és folyamatban van, máris teljesítem kérését. Annyit ért meg belőle, hogy sírni kell és azzal mindent el lehet érni. Miért is? Mert ő már ordít, mire letelik a “mindjárt”.

De így talán szemléletesebb:
- Aja gyere ide gyósan! – kiabálja, mert mondjuk nem tudja egyedül ráadni a ruhát a babájára.
- Mindjárt kicsikém, csak anya előbb… – itt már közbevág sírós hangon:
- Lészilészi sírni fogok! – rendes csaj, szól előre. Illetve ezt már sírva kiabálja, miközben rohan a hisztisátorba.

Vagy:
- Aja, iket kérek!
- Mindjárt Minerva, csak… – itt vág közbe:
- Lészilészi inniket akarok! – ezt már sírva, hisztisátor felé… Megmosom a kezem, elkészítem az innivalóját (iket, inniket), odaviszem a sátorhoz, de csak nem jön ki… Büszke nő. Nem, könyörögni azért nem szoktam.

Szóval nem tudom hol a megoldás, de meg kell találnom, mert ez így nagyon gáz. (Ha azt mondjátok, hogy nem kell azonnal ugrani, ahogy kéri, az csak azért van, mert fogalmatok sincs, hogy milyen kínzó frekvencián bocsátja ki magából a hangokat.)

Epilógus:
Tudjátok mi a legszörnyűbb az egészben? Hogy pár év múlva, ha majd megkérem, hogy vigye ki a szemetet, pakolja el a játékait, álljon neki a leckéjének stb. mi lesz a válasza? Mindjáááárt!

5 megjegyzés:

Kiss Zsu írta...

Én ismerem azt a bizonyos frekvenciát, az én zsarnokom is előszeretettel alkalmazza, de leszoktató tippet sajnos én sem tudok, nálunk azt hiszem ez családi vonás, apa sem a türelem szobra... :) Még jó hogy az én idegeimen lehet táncolni is! :)

Lizzy írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Lizzy írta...

Anya sem értékeli, ha odaállok elé a vizespoharammal miközben paníroz, és még a füle is tojásos...és közlöm vele, hogy:Kérek vizet Anya!
erre mndig jön a válasz:mindjárt kicsim, csak előbb.....
Kérek vizet anyaa!
mindjárt, csupa kosz vagyok.várj kicsit.
Vizeet, anyaa!

ekkor panír abbahagy, kéz megmos, vizet pohárba tölt, én (szigorúan negyed kortyot) iszom, és mehet vissza panírozni.
Mi ebben a rossz?


(nekem nincsenek frekvenciáim, én ugyanis nyafogok...azzal jól kiboríthatom Anyát)

Edina írta...

Rohan a hisztisátorba?? Ha önként elvonul hisztizni, egy szavad sem lehet!:)

Tinca írta...

Nnna, akkor kb. Ti is tudjátok, hogy miről beszélek.
Lizzy nyafog? Na én azt nem hiszem ám el! :)