2010. november 17., szerda

Barbapapa

barbapapaAz én korosztályom talán emlékszik még Barbapapára… Egy ideje az egyik üzletben felfigyeltem rá, hogy nem csak az agyonunt macsek díszíti a gyerekruhákat, hanem a Barbacsalád tagjai is. Hiába kerestem a neten, nem találtam magyar nyelvű mesét, hogy Mincsikének megmutathassam. Ha bárkinek birtokában van, vagy csak tud egy jó lelőhelyet, légyszi mindenképpen ossza meg velem!
barbapapa_d_01Mincsikém ebben az üzletben beleszeretett egy pizsibe. Előfordul nála ilyen. Legutóbb pont ugyanitt jártunk ugyanígy, amikor egy tüllszoknyás csodával kellett a pénztárhoz mennünk. Akkor kicsit visszafogottabb volt, mint most. Most ugyanis határozottan, ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ő ezt bizony AKARJA.
Oké, végülis nekem is tetszett, bár nem pont az, hanem egy ugyanolyan, de világosabb színű. Lehetetlenség volt le, illetve rábeszélni. Leakasztotta a neki tetszőt, és fél órán keresztül hurcolta utánam, amíg én nézelődtem. Egy idő után ráeszmélt, hogy neki ez annyira tetszik, hogy vehetnénk akár kettőt is, és akkor egy ideig két egyformával követett. 
A legaranyosabb mégis akkor volt, amikor meglátta, hogy egy kislány közeledik felé. Odarohant hozzám, majd izgatottan ezt mondta:
- Nem fogom engedni, hogy ez a kislány elvegye tőlem! :)
Persze én nem láttam ilyen szándékot a kislányon, de igaza van Mincsinek, sose lehet tudni…
Ez az a pizsi:
IMG_7582

1 megjegyzés:

Edina írta...

Aranyos ez a pizsi. Én is emlékszem Barbapapára, bár fogalmam sincs miről is szólt pontosan, de a főcímdal rémlik. Át tudtak változni, mint Pom-pom, ugye? Én ritkán veszek Márknak ruhát úgy, hogy ő is ott van. Tuti hogy kiszúrná magának a legdrágább darabot.