2011. március 1., kedd

3 euros zsiráfetetés

Míg sokan büszkék arra, hogy a picikéjüknek milyen ügyes az egérkezelése, én arra vagyok büszke, hogy  idáig sikerült távol tartanom Mincsikét a számítógéptől. (A hangsúly az “idáig”-on van.)

A napokban talán jókedvemből, talán lelkiismeretfurdalásból – mert bizony nagyon keveset foglalkozom vele – én kezdeményeztem, hogy üljön oda és próbálja ki. Sajnos ezzel a napi rutin részévé kell, hogy váljon – ezt már tisztán látom.

Nem a számítógép volt azonban az első technikai csoda Mincsike életében, bár egyik sem túl régi kapcsolat.

Távirányító. Talán pár hete lett kioktatva a kezeléséből, pusztán praktikus okokból.

Telefon. Ez egy külön posztot érdemel. (Hamarosan!)

iPad. Ezzel elérkeztünk a bejegyzés fő mondanivalójához.
Az iPad egy érintőképernyős kütyü. Martináé, ő használja főleg internetezésre, de játszani is szokott rajta. A játékokat az internetről lehet letölteni. (Apple Store) Vannak olyanok, melyek elérhetőek ingyenesen, de a legtöbbjük fizetős. Ehhez regisztrálni kell és megadni egy bankszámlaszámot. Elsőre hosszadalmas csak, később egy mozdulat az egész, mert a jelszó megadása után hozzáférhetővé válik a profil, így a bankszámlaszám is. Lehet, hogy ez így egy kicsit félelmetesnek tűnik, de nyilván nem ezen a számlán gyűjtögetjük megtakarításainkat. (A mit????)

Hétvégén éppen főztem, Apa tévézett, a Lányok szép csendben elvoltak, Miron aludt. Jött egy sms. Mindig egy helyen tartjuk a telefonjainkat, odamentem, hogy csekkoljam az üzenetet és megnézzem, ki kapta.
Apának jött a bankjától egy értesítés, miszerint leemelték vásárlásáért a 3 eurot.

- Martina! Te vásároltál valamit az interneten? – kérdeztem suttogva, hogy Apa még ne hallja.
- Neeem, dehogy! Biztosan nem. – válaszolta, én pedig megnyugodtam és jóval hangosabban megkérdeztem Apától is, de akkor már biztosra mentem:
- Apa, mit vettél 3 euroért?
- Nem vettem semmit!
– vagy valami hasonlót reagált, mert nem értette a kérdést.
- Neeem? – kérdeztem vissza értetlenül, majd a következő pillanatban hirtelen minden világossá vált, mert ezt láttam:

IMG_8674 - Mincsike! Te jó ég!
Igen, Mincsike játszott éppen egy zsiráfetetős játokot az iPad-en és ugyan nem tudatosan, de vásárolt neki extra eledelt.
- Martina, ez komoly, hogy zsiráfkajára költöttünk 3 eurot?
- Igen! 50 epret vett és limonádét.
- Meg szagyit is vettem!
– tette hozzá büszkén Mincsike
IMG_8667

1 megjegyzés:

Edina írta...

Még jó, hogy "csak" 3 Euro! Én eddig nem tudtam mi az az iPad (lehet hogy most is rosszul írom?), de ezek szerint nem nehéz kezelni. Hajrá Mincsi! Költekezz! :D

Ja, és köszi a névnapi köszöntést, a blogomon nem reagáltam rá, mert meg se nyitottam jó pár napja.