2009. szeptember 10., csütörtök

Ez az én ajám! - II.

Biztos azért foglalkozom ennyit a témával, mert valahol nagyon élvezem a helyzetet. Eddig mindig csak Apuka így, Apuka úgy... Már szavakat kapcsolt össze, de azt hogy Anya, nagyon sokáig nem mondta. Igaz, én mindig mindenhol ott voltam, engem nem kellett hívni. Meg az Apa az mégiscsak Apa. Vele az igazi hancúrozni, ő sokkal magasabbra tud dobálni is, erősebb, és nagyobb, és olyan jó hozzábújni. De most végre van AJA is! :-)

Ma a Mamának (anyukámnak) is elmondta miheztartás végett: "Ez nem a te ajád, ez az ÉN ajám!" (Az ÉN-t mindig hangosabban, mondja, és meg is nyomja kicsit, hiszen azon van a hangsúly.) Amikor elkezdtünk beszélgenti, azonnal közbevágott: "Ne beszélj ajával!" Mindenre és mindenkire féltékeny, amivel, vagy akivel kicsit is foglalkozom. "Ne számítógépezzééé!" Ha magára hagyom kicsit, és végzem a dolgom, már kiabál: "Aja, gyere ide gyósan!" Ölelget, puszilgat, simogat, és persze tekergeti a hajam. Nem lehet vele betelni!!!

A kép ma reggel készült - de készülhetett volna bármelyik reggel, mert szinte kőbe van vésve, hogy máshogy nem is indulhat a nap. Nappaliban, betakarózva, kakaóval, rajzfilmet nézve... (Nézzétek a kéztartását, ahogy a cumit fogja.) A ma reggeli rajzfilm után bővült a szókincse is. Vagy fél óráig mondogatta, hogy "Csankó Zoltán, Csankó Zoltán". (Thomas és a gőzmozdony mesélője) Biztos tetszett neki a hangzása. Később aztán elfelejtette.

Babáztunk, elővettük Martina 287 db Barbie babáját és a hozzá tartozó kiegészítőket. Kár volt, és korai, jut eszembe fel is írom a bevásárlólistámra, hogy PILLANATRAGASZTÓ!
Később a szerszámkészletével megszerelt mindent a lakásban, de előtte mindig mondta nekem: "Mindjárt jövök vissza, most dógom van."

Tegnap megnézegettük Loretta blogját. (Kukk be, hogy tudjátok miről beszélek.) Mincsike meglátta Lorcsit fényképét, megörült és mondta: "Mincsike" :-) Mondtam neki, ez nem Mincsike. "Akkor Aja?" (Nézegettünk mostanában rólam is, Martináról is kiskori képeket.) Mondtam neki, hogy nem, nem anya, ez egy másik kislány, Lorcsi. Teljesen kiakadt, és vitatkozott velem tovább. :-)

Szuperanyu! Köszönöm szépen, hogy 3 Szupermanus és 1 költözés mellett is van időd ránk és olvasol!

2 megjegyzés:

Andi írta...

Zsolti is belenézett Mincsi blogjába, imádta a fürdőszobai éneklését!
És Ő is megjegyezte, hogy mennyire hasonlít Lorcsira!
Szegény Mincsi akkor biztos értetlenül nézte, hogy akkor ki is van a képen, ha nem Ő, és nem aja!
Akár Lorcsit látnám a reggei felkelés után! Cumisüveg, cumi, nyakig betakarózva és persze mesét is nézünk!
Drága vagy Mincsúr!!!!!

Tinca írta...

:-) Köszi Andi. Gondolok Rátok sokat!!! Olvastam a topikban az éjszakázásotokat, nagyon sajnálom. :-( Írj majd, mesélj hogy viseli Lorcsi a bölcsit.