Elmúlt, túl vagyunk rajta. Bevallom, alig várom, hogy a következő ünneppel is így legyünk, és tiszta lappal – vagy legalábbis naptárral folytassuk, mert az év vége nagyon nem kényeztetett minket jóval. Persze mondhatnám azt is optimistán, hogy ennél rosszabb sose legyen, de én inkább azt kívánom telhetetlenül magunknak, és szeretteinknek, hogy ennél sokkal jobb legyen legközelebb! A sok kisebb-nagyobb rossz hír, és bonyolító körülmény bizony nem hiányzott. Nem részletezem, inkább mesélek, mert persze azért voltak nagyon szép pillanatok is, amiket kár lenne említés nélkül hagyni.
A szokásos rend szerint zajlott a Szenteste - kisebb újításokkal. Amíg Apa fent játszott az emeleten Mincsikével, mi Martinával feldíszítettük a fát. Még mindig nagyon nagy, és még mindig nagyon sokáig tartott. Martina meg is jegyezte - és milyen igaza van-, hogy mennyivel könnyebb volt, amíg ezt a melót Jézuska levette a vállunkról…
Csengő megszólalt, és persze a Mennyből az angyal is, majd Mincsike nekiesett az csomagolásnak. Először megilletődve, majd úgy, mint aki dobogós helyre pályázik a “ki tud többet kibontani 1 perc alatt” versenyen. Talán a Playmobilos tűzoltóautónak örült a legjobban, de nehéz lenne bármit is kiemelni a sok közül. 
Mincsike (?) ünneplő ruhájáról muszáj írnom pár sort. Vagy inkább mutatok még néhány képet… Ezek 11 éve készültek…
Ami rendhagyó volt az idei Karácsonyban, hogy az itthoni ajándékozás után nem Anyósomhoz mentünk, hanem a Sógornőméknél gyűlt össze a család. Bár, ha jobban belegondolok, már tavaly is így volt, csak akkor a másik Sógornőméknél bonyolódott az ünnep. Hoppá! Szerintetek kellene ebből valamire következtetnem a 2011-esre vonatkozóan? 3 gyerekkel??? Jájj, megtörtént! Drágáim, ha olvastok: Még azért egyeztessünk addig, de szeretettel várunk Benneteket a következő Karácsonyon. Egyúttal előre elnézést kérek - gyakorlatilag mindenért. Fogalmam sincs még hogy leszek úrrá ezen a feladaton, de meg fogom oldani, és jó lesz! :) Na de folytatom, csak keresek egy képet, mert úgy könnyebb… 
Tamás és Mincsike… Kölcsönösen imádják egymást. Mincsi részéről rajongást látok, Tamás részéről végtelen szeretetet, ami mindig meg tud hatni… (Karácsonyi vásár volt az iskolában például, és Tamás vett egy Spongyabobos telefontartót a saját kis pénzéből Mincsikének. Senkinek semmit, csak Mincsikének… Ugye, hogy ehhez kell papírzsepi?)
Ajándékcsomagolás közben: 
Kettynek (Sógornőm) ezúton is szeretném megköszönni az estét! Igazi terülj, terülj asztalkámat varázsoltak nekünk tele finomsággal. Dominika vagy 10-féle saját készítésű süteményt vonultatott fel, megdöbbentő volt. (Domka, nagyon tudsz, köszönjük!)
Na és az ajándékok… Nagyon jól kitalált és eltalált meglepetéseket kaptunk, minden egyes darabnak tényleg szívből örültünk, köszönjük szépen!
Martinának az idei kedvence az itthoni fa alatt lapult, de a fénykép kedvéért felrepült felkerült a karácsonyfára… Ő Clemenceau a bagoly: 
Nagyon örült még ennek a könyvjelzőnek is (A legjobb társaság: egy jó könyv, meg egy mackó…) … 
… és a baglyos öröknaptárnak is: 
Mincsike nagy kedvence Alex, az oroszlán: 
(Az “ottfelejtett” iPhone4 csak az arányok bemutatására szolgál, semmi dicsekvős “bibííí, nekem ezt is hozta a Jézuska” szándék nincs ám benne, ugye Martina?)
Az én számomra legkedvesebb ajándék részben az Apától kapott parfüm – aminek sajnos azóta sem éreztem az illatát, csak a nevéből kiindulva elképzeltem – és a Kettyéktől kapott két kis manócska, akik a bal szélen csücsülnek: 
Sajnos nálunk a 24-e mindig kész rohanás, de szerintem már úgy megszoktuk az évek alatt, hogy az lenne furcsa, ha másképp lenne… És bizony tényleg az a jó, hogy van hova menni! (Ezt Magdi néni írta nekem a minap, és milyen igaz…)
Jó lenne kicsit tovább maradni mindenkivel, jó lenne, ha ez a nap 48 órából állna, de ne legyünk telhetetlenek… 
Tamás karácsonyi dalt gitározott nekünk, nagyon hangulatos volt. (Eszembe juttatta gyermekkorom nagy ünnepeit, amikor Anyukámék a világért sem hagyták volna ki, a “Krisztike, zongorázzál valamit a vendégeknek!” részt, én pedig tessék-lássék módon nekiálltam, általában a Für Elise-nek… Nagyon gyűlöltem szerepelni, és gyűlöltem, hogy utána jött a hosszas ajnározásom…)
Utoljára – ahogy mindig is szoktuk – Anyukámékhoz mentünk Szenteste. Apukám ezen a napon született, így dupla ünnep ez nekünk.
Itt, mintha valami rosszban sántikálna Mincsike, csak rajtakaptuk…
És egy utolsó kép, hármasban…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése