2010. december 22., szerda

Még mindig betegen…

Sajnos nem nagyon gyógyulunk, az egész család beteg. Mincsikém így kimaradt az ovis karácsonyból, ami miatt megszakad a szívem. Martina se ment suliba, szegényem ki se látszik a náthából. Apa csak javulgat, de még messze nem az igazi. Hogy én? Ááá, inkább ezt a részt ugorjuk át.

Visszatérve Mincsikére… Mivel 1 hét alatt csak minimálisan javult, ma újra nálunk járt a doktor bácsi. Elküldött mellkasröntgenre, amit hősiesen viselt a kislány. Újabb antibiotiumot kapott, reméljük ez hatásosabb lesz – amennyiben persze bekerül a szervezetébe.* Mi keményen küzdünk, de elképesztően nagy tortúra és idegi megterhelés minden gyógyszerbeadás.
Ordít, nem nyitja a száját – ha mégis, akkor nem csukja és kifolyik – ha mégsem, akkor pár perc múlva kihányja… Én általában remegek az idegességtől a végére és egyik kezemmel fogom le a másikat, hogy ne csapjak a fenekére.
Határozottan állítom, hogy MINDENT kipróbáltunk, úgyhogy légyszi ne írjátok, hogy keverjem bele valamibe, vagy tegyem érdekes kanálba/pohárba stb… mert harapok.

Úgy nagyjából röviden ez a helyzet velünk… És mindezek mellett 2 nap múlva Karácsony… Vagy inkább így: holnapután. Pocsékul hangzik és egyelőre nem is akarom tudomásul venni. Ajándékok ugyan kipipálva, de a csomagolás még hátra van. (Martina, nem szereted az ilyen jellegű kihívásokat?)

Ami jó hír, hogy megérkezett a tűzhelyem, be is van szerelve. Ami rossz, hogy innentől kezdve holnap nem foghatom a sütőre, ha nem sikerül a beiglim, úgyhogy szorítsatok!

*Az új antibiotikum esetében nem csak Minerva ellenállása az, ami nehezíti a beadást.
Az adagolásnál kezdődnek a gondok.  Figyeljetek és várom a javaslatokat!
9 mg-ot kell számolni testsúlykilogrammonként. Az orvos rákérdezett Mincsike súlyára, így 162 mg-ot írt fel. (18x9=162) Igen ám, de az adagolókanál csak a következő beosztásokat tartalmazza: 45 mg, 90 mg, 135 mg, 180 mg…
CedaxMaxi36-pbszu1Hogyan tudnék szerintetek ezzel a kanállal 162 mg szuszpenziót kimérni??? Első elkeseredésemben ráállítottam Mincsiét a mérlegre, mert reménykedtem, hogy rosszul tudom a súlyát és az majd megold mindent, de most le van passzolva így 18,3 kg laza öltözékben… Ezzel a kanállal viszont csak egy 15 kilós, vagy egy 20 kilós adagját tudom kimérni… Na, szerintetek? Saccperkábé legyen? Annál azért talán komolyabban kellene venni, mert antibigyó, neeem?

4 megjegyzés:

En írta...

Szia!

Először is jobbulást mindenkinek, remélem most már jó úton haladtok a gyógyulás felé.

Valahol van a papíron (legalábbis nekünk anno volt), hogy ml-ben a gyógyszer mennyit jelent. Lehet, hogy a matematikus Papa számolta ki valami számomra érthetetlen módon, de mi is úgy tudtuk adagolni, hogy a Nurofenes szívókával ml-ben számolva. :(

Gyönyörűek a képek. türelmetlenül várom a többit (tegnap kb. 5ször néztem be). vagy Kariaji lesz nekünk a blogon?

Edina írta...

Nincs véletlenül egy analitikai mérleged? :P Mindenesetre inkább kevesebbet kapjon mint többet. A beadásra nekem sincs tuti javaslatom. Talán meg kéne zsarolni, hogy nem jön a Jézuska, ha nem nyeli le a gyógyszert... Persze ettől még kihányhatja. Szegénykém.
Nálunk még tart a lázas állapot Márknál, egyéb tünetek nélkül. Miért pont az ünnepekre betegszik meg mindenki?

Kiss Zsu írta...

Kúp?
nekünk tavaly, amikor még nehezen ment a szájon át gyógyszerezés kúpban írta fel a doki.
Nyilván az sem kellemes, de hátha könnyebb...

Agi írta...

Én se multivitamint, se egy nyamvadt lázcsillapító szirupot se tudok neki beadni! :( Simán benyomtam a fenekébe a kúpot. Persze apa közreműködésével, aki jól lefogta... :-p