2010. január 12., kedd

Könyv – vélemény - játék

Előre is bocsi azoktól, akik történeteket, képeket, vagy videót vártak Mincsiről, ez most nem az a bejegyzés, de ígérem csak átmenetileg vagyok hűtlen a már megszokotthoz.

Könyvek 6Jézuska hozott egy nagyon pöpec könyvolvasó-lámpát, így most valamivel több időm jut olvasásra, és ezt élvezem. Az alvásidőmből tudom lecsippenteni ugyan, de én azt mondom megéri. (Ha jobban belegondolok, a blogolást is többnyire az alvás terhére művelem.)*

Könyvekről még nem írtam, de most szeretnék, és egyúttal játékra hívnám Zsut, Gigit és Raindropot –  biztos vagyok benne, hogy ők is találnak néhány blogtársat, akitől ezt megkérdeznék:

Könyvek 3 Milyen könyveket olvastatok mostanában? (Utóbbi hónapokban, évben…) 
Melyik, hogy tetszett?
Mit terveztek elolvasni a közeljövőben?
Kedvenc könyveitek? (Legyen mondjuk öt…)

Szívesen olvasgatnám a válaszaitokat és biztos vagyok benne, hogy a többiek is.

Nem vagyok rá büszke, de korábban nem rajongtam a könyvekért. Gyerekként csak a kötelezőket olvastam – vagy olykor még azt sem. Rengeteg elmaradásom van, jó lenne bepótolni. Bepótolni igen, hiszen megváltozott a helyzet. Úgy tizenéve, nagyon szeretek olvasni. (Keresek is azt hiszem egy blogot a témában, ami szimpatikus és érdemes követni. Tudtok ajánlani valamit? )

Amiért most erről írok: napokig nem jelentkeztem, és el akartam mesélni, hogy az anyai és háziasszonyi teendőimen túl mivel foglalatoskodtam ez idő alatt. Például olvastam, filmet néztem, fényképeket rendezgettem, játszottam. Kezdeném azzal, hogy olvastam… Mit is? Megpróbálom felsorolni. (Szeretek egyszerre többfélét, mikor, milyen hangulatom van, így némelyik cím még nincs kipipálva.)

Eclipse Stephenie Meyer – Eclipse (Napfogyatkozás)
Csúcs, kihagyhatatlan, letehetetlen és tényleg rabul ejt! Biztos, hogy nem utoljára olvastam.



Férjfoglaló Matkovich Ilona – Férjfoglaló
Egyszerű, mégis megkapó történet. Két szálon fut, ami persze olykor összeér és a végén egy kerek egésszé fejlődik. Szerettem olvasni.


Vulévu Vass Virág - Vulévu
Még csak az 5. fejezetnél tartok, talán korai véleményt mondani, de megkockáztatom.
Semmi különös. Olvasom és nem ad semmit. Nem tesz kíváncsivá, hogy alakul a főszereplők sorsa, nem izgat fel, hogy ne tudnám bármikor letenni. Naponta olvasom, de mindig vissza kell lapoznom, hogy tudjam hol is tartottam. Olyan érzésem van, hogy ilyet én is tudnék írni bármikor. Meg Te is. Bárki.
Szép a könyv borítója, jó az illata**, jó a marketingje. Vass Virág csinos – vagy jó a fotósa ezt nem tudom –, közel van a tűzhöz és ismeri Fejős Évát***. Szerintem ennyi a népszerűségének titka, semmi több. De ígérem visszatérek rá, ha megváltozott a véleményem. Nekem egyelőre sajnos csalódás.

Ördögök ügyvédei P. Gál Judit - Ördögök ügyvédei 3.
Gyilkos nők
A második rész után azt hittem, hogy kb. sejtem mire számíthatok, de mégis meglepődtem. Vagy inkább megdöbbentem. Nagyon felkavaró!

Beszélj úgy

Adele Faber, Elaine Mazlish -  Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje Érdekes… Bár nem értek egyet 100 %-ig az eddig olvasottakkal, és nem látom tisztán a hosszútávú hatását, úgy gondolom működhet.

Burok Stephenie Meyer – A burok
Két fejezetet olvastam el és kicsit szenvedek vele. Sci-fi, de azoknak ajánlják, akik nem szeretik a sci-fit. Ez nem hiszem, hogy nálam jobban ráillik valakire, ráadásul Stephenie Meyer, úgyhogy belevágtam. Majd talán a következő könyves bejegyzésnél már többet írok róla. (Most, hogy így haladok sorban a könyvekkel, kedvem támadt egy könyvesblogot indítani… Hmm… Alszom rá párat.)

Harmadik iker Ken Follett – A harmadik iker
Krimi. Az eleje kicsit beteges, kicsit perverz… Meglátjuk, bízom benne, hogy kialakul.



Havas Henrik – A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste (Molnár Anikó történetei) 
Először is, ki is az a Molnár Anikó, ugye? Többszöri nekirugaszkodásra sem éreztem azt, hogy nekem ezt el kéne olvasnom, úgyhogy azt hiszem ez lesz az a könyv, amit olvasatlanul adok vissza a barátnőmnek. Ráadásul a borítója is elég gusztustalan, így még megszagolni se volt kedvem, úgyhogy be se szúrom ide.

Lenkei Dr. Lenkei Gábor – Egészségre ártalmas, avagy Cenzúrázott egészség Magyarországon
Csalódás volt, és hiányérzet maradt utána. Mintha megváltozott volna a cél a korábbiakhoz képest. Ez a könyv szerintem nem más, mint egy sértődött ember bosszúja, no és persze reklám, reklám, reklám… Ettől függetlenül hiszem, hogy amit olvastam az igaz, de a lényeg 5 oldalba belefért volna. A konkrét nevek említése pedig inkább visszatetsző számomra, mint megnyerő.

Steph Paul Michael Bush – Steph
Stephenie Meyer csodálatos ifjúsága és a Twilight saga
Pár óra alatt túltettem magam rajta. Jó volt olvasni, de túl sok újat nem tudtam meg belőle.

Azt hiszem ennyi. Hogy saját kérdésemre én is válaszoljak, jöjjenek azok a könyvek, melyeket ezek után szeretnék olvasni:

Isten hozott Grecsó Krisztián – Isten hozott
- mert csak jót hallottam róla


Kicsináltak Rebecca Eckler – Kicsináltak!
(Élet egy vakarcs diktátorral)
- mert vidám, ugye Gigi?

Óriásszekrény Matkovich Ilona – Óriásszekrény
- mert tetszik az írónő stílusa


Secret Rhonda Byrne – A titok
- mert Vicus ajánlotta


Breaking dawn Stephenie Meyer – Breaking dawn
- mert csak! :)


A top 5 pedig nálam (rangsor nélkül):

Funtineli Wass Albert – A funtineli boszorkány
Napokig a hatása alatt voltam…


Egri csillagok Gárdonyi Géza – Az egri csillagok
Mint írtam, néhány kötelezőt anno kihagytam. Ezt nem. Nagyon szeretem.

Für Elise Szabó Magda – Für Elise
Haragszom Magda nénire, hogy meghalt, mielőtt a 2. részt megírhatta volna…

Apák könyve Vámos Miklós – Apák könyve
Ideje lenne újraolvasni.


Twilight Stephenie Meyer – Twilight saga
Szeretem, és
: Everyone needs an Edward… Ugye???

 

*Ezt csak azért jegyeztem meg, mert amikor elkezdtem írni a blogot és erre felhívtam néhány ismerős figyelmét volt, aki így jelzett vissza: “Hogy te mennyire ráérsz…” Rá. Amire nagyon akarom, arra tudok szakítani időt, még ha nem is minden nap. De ezzel bizonyára mindenki így van.

**Imádom szagolgatni a könyveket. Az első benyomások egyike, amikor kézbeveszem, az az illat. Ezt megelőzi a borító képe, tapintása, a könyv vastagsága, súlya, esetleg a tartalomról néhány infó. De az illat, az talán még ezeknél is fontosabb. (Na jó, a tartalomnál persze nem.)
Kinyitom, és mielőtt végigsimítanám a lapját, beleszippantok egyet, majd lapozok párat és újabb slukk… Egyszerűen imádom! És micsoda különbségek vannak könyv és könyv között! Némelyik illata egészen semleges, van majdnem fejfájdítós is, olyan is, ami inkább büdös, na meg van a tankönyvillat – de folytathatnám…

***Egy könyvét olvastam a Bangkok, tranzitot. Kb. a negyedéig jutottam, de már nem tudtam, hogy ki, kivel, hogyan, merre, mennyi, hány méter – talán bennem van a hiba.

8 megjegyzés:

Raindrop írta...

Tyű, ma nagyon egyre járt az agyunk! :)
Megleptél ezzel a játékkal...
Igazán köszönöm, hogy gondoltál rám!
Ma szerettem volna az aktuális körkérdést postolni, de akkor egybe kapcsolom majd. Kis türelmed kérem, és válaszolok is, illetve kérdezek! :)

Tinca írta...

:) Épp most írtam Nálad, Hozzád, Neked, de megelőztél.
Várom a válaszokat - türelmesen. :)
Nem baj, ha lesz előtte még egy tucat szép fotó.

Raindrop írta...

Holnapra egybeszedem a könyveket, és megírom. Nagyon jó a kérdés, szívesen játszom és továbbadom! :)

Kiss Zsu írta...

Én is, már össze is szedtem... és írom...:)

Edina írta...

Bár engem nem kérdeztél, de én is szerettem olvasni, amikor volt rá időm. Szereznem kell egy ilyen lámpát és akkor olvashatnék esténként, ahelyett hogy horrorfilmet nézek Apával, és még a picur sem kelne fel a fényáradat miatt.

Tinca írta...

Szia Edina!
Szándékosan nem kérdeztelek, hogy az általam kérdezettek is tudjanak kitől kérdezni. Szóval érted. :)
Úgyhogy javaslom, hogy már most gondolkozz a kérdéseken, mert hogy felteszik Neked, az tuti - és természetesen én is nagyon várom a válaszaidat.
A lámpa pedig tényleg nagyon jó, imádom. Volt egy olcsóbb fazon is korábban, de az a nyomába se ért, ennek tényleg olyan fénye van, hogy csuda.

Niki írta...

Ááá, látom Te is vámpír-rajongó vagy! :D
Imádom, imádom, imádommm!!! :)
Raindroptól én is megkaptam a kérdést, hamarosan meg is írom, ígérem! :)

Kiss Zsu írta...

Vámpír könyvet jegyeztem, és az ördög ügyvédeit is, ha találkozunk, készülj könyvcserével.:) (remélem hamar!)