Amit nem látok, az nincs, avagy…

…a Mincsike-féle problémamegoldás

Újabban van egy aranyos(?) szokása, amit még el akartam mesélni. (Az aranyos az nem a legjobb jelző rá, de nem jut eszembe találóbb, mert én elfogult vagyok, talán majd Nektek.)

Egy pohár vizet letett a kanapéra, én sajnos nem vettem észre, felborítottam és az egész kifolyott.
Először megrémült, majd fogta a pénztárgépét, és rátette a vízfoltra:
- Így. Most már nem is látod a vizet! – és hozzá édesen, diadalittasan mosolygott. 
Másnap egy zoknit vettem észre a kanapén. Hát ez meg mit keres ott, nem raktam volna el? Megfogtam, és mit látok? Kakaófolt-takaróként funkcionált. Persze, hogy nevettem, miért Ti kibírtátok volna, hogy nem?

Azon is nevetek, ahogy elárulja saját magát. Megszakítja a játékot, odajön hozzám és zavartan, kétségbeesve mondja:
- Ajuka, én nem csináltam semmit!
Ilyenkor azért ajuka nyomkereső-módba kapcsol, és érdekes a véletlen egybeesés, mert mindig talál valamit, ami elszakadt, eltörött, vagy kiömlött.

A múltkor, szintén kakaóivászat után, úgy mászkált hosszú percekig, hogy egyik kezével a pulcsija nyakát takarta. Közben persze a szokásos “Ajuka, én nem csináltam semmit” is elhangzott néhányszor. Adtam a kezébe valamit, a másikkal nyúlt érte. Adtam még egyet, azért is a másikkal nyúlt, persze már nem fért bele, leesett. Lehajolt érte,  ez gondolom kicsit megzavarta, és engedett a nyaktakarásból. Ekkor észrevettem a kakaófoltot a felsőjén és szóvá tettem. Tudjátok hogy reagált? Meglepődött! Meglepődött azon, hogy került oda, talán még jééé-t is mondott. Nagy arc, ugye? :)